Mária 2021 májusában halt meg. Két nappal később egy nő bement a kórházba, és azt állította: ő az unokája.


Egy vadidegen nőnek adták ki egy asszony személyes iratait, miután meghalt az egri kórházban. A csaló az elhunyt nyugdíját is felvette, amit a nyugdíjfolyósító aztán Mária nővérén követelt vissza.

„A húgom a Covid-járvány kellős közepén halt meg Egerben 2021 májusában, de

Kiderült, hogy valaki valóban felvette a nyugdíjat, csakhogy nem mi” - mondta Mária nővére a Blikknek.

Edit szerint a család nem is tudott arról, hogy a nő kórházba került. Utoljára Edit lányával beszélt telefonon, ezután a család többször próbálta elérni Máriát, sikertelenül, és mivel ekkor kijárási tilalom volt, meglátogatni sem tudták.

MIután kiderült, hogy az asszony meghalt, Edit felkereste a kórházat, ahol kiderült: egy hiányos halottvizsgálati bizonyítvány alapján a testvére holttestét elhamvasztották.

- mondta Edit. Mint kiderült: a csaló elvitte Mária igazolványait és a holmiját is. A holttestet azonban nem, mivel arra hivatkozott, hogy nincs pénze eltemetni.

A család kártérítést követelt a kórháztól, és az intézmény el is ismerte, hogy tévedett. A főigazgató azonban arra hivatkozott, hogy méltatlanok és megalapozatlan az igényük. Az egri Markhot Ferenc kórház nem reagált a Blikk megkeresésére.

Azt Mária nem tudja, hogyan került a húga bankkártyája máshoz, de

A felvételekkel azonban legalább azt sikerült elérniük, hogy ne kelljen visszafizetniük a 7 hónapig felvett összesen 1 millió 168 ezer 670 forintot.

Az üggyel kapcsolatban a Heves Vármegyei Főügyészség sajtószóvivő ügyésze a Blikknek azt írta:

„A Hevesi Rendőrkapitányságon indult nyomozás információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettének gyanúja miatt egy erdőtelki lakossal szemben. A nyomozó hatóság a terhelt vonatkozásában a lehetséges bizonyítékok beszerzését követően megszüntette a büntetőeljárást. A határozat ellen az elhunyt hölgy testvére jelentett be panaszt, amelyet az Egri Járási Ügyészség bírált el: a panaszt elutasította, mivel az nem a panasz benyújtására jogosult személytől – nem a bankkártya-tulajdonos örökösétől – származott.”


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!