A legnagyobb brit családnak pénteken megszületett a 22. gyermeket - jelentette a The Sun című brit bulvárlap. A család vasárnap késő este közölte a hírt Facebook-oldalán, a kicsi kezéről készült fényképet mellékelve a bejelentéshez.


Az anyuka, Sue Radford a Sunnak elmondta, hogy a koronavírus-járvány miatt jobban félt, mint valaha, és félve hagyta ott otthonát, hogy kórházba menjen, de amint megérkezett, rögtön biztonságban érezte magát. A nő hozzátette, hogy leginkább attól félt, hogy az újszülöttet nem engedik majd hozzá.

Az anyuka azt is elárulta, hogy férjével még nem tudták eldönteni, hogy 22. gyermeküknek mi legyen a neve.

Sue Radfordnak és férjének, Noelnek van a legnagyobb családja egész Nagy-Britanniában. A legidősebb gyermekük harminc éves, és van már három unokájuk is, a másodiknak született, most 26 éves lányuktól. Sue Radford 13 éves volt, amikor először teherbe esett.

A házaspár a 21. gyerek születése után még azt mondta, hogy több gyerekük már nem lesz.

Megszületett a 21. babájuk, de ígérik, több már nem lesz

Bár az előző baba születésénél, tavaly is ezt mondták.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó:Gettyimages


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!