Duncan Bendall egy Sydneyben született üzletember, aki a feleségét, Fiona Bendallt és a közösen alapított cégüket is a bíróságra citálta Londonban. 2016-an alapították a Female Social Networköt Sydneyben, ott is éltek egészen tavalyig, mikor visszatértek Londonba. Ekkor kezdett a házasságuk megromlani, ami odáig vezetett, hogy augusztusban a férfit kirúgták "komoly kötelezettségszegés" miatt - írta a news.com.au.


A férfi ezért fordult a bírósághoz, arra hivatkozott, hogy igazságtalanul rúgták ki, és megkülönböztetés érte a neme és a faji hovatartozása miatt. A felesége a kapcsolatuk megromlásával párhuzamosan "egyre agresszívabb és zaklatóbb" lett, mondta még a férj.

A feleség és az igazgatótanács el akarta érni, hogy a cégük 50-50 százalékos részesedése Fiona Bendall javára legyen 51-49 százalékos, mert így jobb képet festenek a befektetők előtt, mint egy nő által tulajdonolt cég, ami nőknek szánt szolgáltatásokat nyújt. Ráadásul a férfi ausztrál kiejtéssel beszél, nem a kifinomult brittel, ezt mind elismerte a férj is. A feleség 12 órát adott az - éppen Ausztráliában tartózkodó - férjének, hogy döntsön. A vita közben a nő egy levelet írt párjának azzal:

Utálom az ausztrál mentalitást és te is ilyen vagy… És NE merd azt mondani, hogy te vagy az alapítója az ÉN vállalkozásomnak. Ez az ÉN erőfeszítésemnek köszönhető TE Pióca. Nem is hiszel a nőkben.

Augusztusban azon kapta magát a férj, hogy a cuccai össze vannak pakolva és ő ki van rúgva a lakásukból, ami egyben az irodájuk is. "Végeztünk", írta meg neki a feleség, és hogy majd két munkatársuk beszél vele a cégről.

A férj azt is állította a bíróságon, hogy mivel az otthonuk volt az irodájuk is, ez is megterhelte a kapcsolatukat, mert a beosztottak sokszor maradtak ott inni, cigizni a munkaidő után. Ráadásul egy saleses gyakornokon kívül mindenki nő volt.

Egy alkalommal jól össze is veszett a beosztottakkal, mert a 15 éves lányuk szobája alatt közvetlenül cigiztek, és megkérte őket, ne ott tegyék. Többek között erre a vitára hivatkozva rúgták ki a cégtől.

Állandóan alsóbbrendűnek tartotta az Ausztráliai lakosokat, annak ellenére, hogy 15 éven át ő is ott élt

- mondta a férfi a nőről.

A munkaügyi bíróság bizonyítottnak látta, hogy a férfit faji alapon diszkriminálták - a nemi megkülönböztetés vádját nem látta megalapozottnak -, így a Fiona Bendallt 100 ezer font megfizetésére kötelezte.

Kiemelt kép: David M. Benett/Dave Benett/Getty Images for The Female Social Network (TFSN))


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!