Néhány héttel azután, hogy a George Floyd halála nyomán kirobbant tüntetéssorozat részeként ledöntötték Edward Colston bristoli szobrát, máris új szobor került a helyére, éspedig egy Black Lives Matter tüntető, bizonyos Jen Reid szobra, aki Colston szobrának ledöntésekor felállt az üresen maradt talapzatra, és a róla készült fotó a változás szimbóluma lett.


Hogy Reid szobra a helyén marad, az ugyanakkor nem biztos, a polgármester szerint ugyanis a szoborállítás engedély nélkül történt, és az üresen maradt talapzat sorsáról a bristoliaknak kell dönteniük. Az alkotó, Marc Quinn ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a műgyantából készült szobrot nem is szánta másnak, mint ideiglenes installációnak, mely a rasszizmussal kapcsolatos párbeszéd folytatására ösztönöz. Quinn a közösségi médiában vette fel a kapcsolatot Jen Reiddel, akit ezután a műtermében alaposan körbefotózott, majd a fotók alapján egy 3D nyomtató segítségével készült el az öntőforma a szoborhoz.

Reid elmondta, teljesen spontán jött a leküzdhetetlen vágy, hogy felmásszon a talapzatra a júniusi tüntetésen, nem gondolkodott, csak cselekedett, de a szoborral már igenis üzenni akar: így áll ki édesanyjáért, a lányáért, és a többi fekete emberért.

Kiemelt kép: GEOFF CADDICK / AFP

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!