Amszterdamból jelentkezett be egy hallgató, aki elmondása szerint épp egy spanglit szívott. Az NMHH szerint pozitív viselkedésformaként mutatták be a kábítószer-fogyasztást.


Pozitív módon jelenítette meg a kábítószer-használatot a Rádió1 Balázsék című műsorának tavaly október 26-án sugárzott adása, emiatt a médiaszolgáltató ismét bírságot kapott.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság csütörtöki közleménye szerint a kifogásolt műsorszámban egy Amszterdamból betelefonáló hallgatóval beszélgettek élő adásban, aki arról számolt be, hogy éppen füves cigarettát szív.

A műsorvezetők érdeklődéssel hallgatták a beszámolót, majd kérdezgetni kezdték az egyébként fuvarozóként dolgozó férfit, hogy még több információt szerezzenek az állapotáról, és megdicsérték a szerkesztőasszisztenst, amiért egy ilyen szórakoztató betelefonálót, ahogy mondták, egy „igazi gyöngyszemet” kapcsolt adásba.

- kommentálták a hallottakat a műsorvezetők a hatóság közleménye szerint.

Az NMHH Médiatanácsa a kiskorúak védelme szempontjából kifejezetten aggályosnak találta, hogy a műsorszámban pozitív viselkedésformaként mutatták be a kábítószer-fogyasztást, ellenpontozás vagy kritika nélkül.

Ráadásul szerintük nem ez volt az egyetlen kifogásolható szegmense a Balázsék aznapi adásának. Ugyanebben a műsorban - a délelőtti idősávban - azon élcelődtek, hogy Kambodzsában egy ittas turista egy majommal fajtalankodott, amiről a férfi társai videófelvételt is készítettek. E hír részletes feldolgozása az NMHH szerint ugyancsak káros hatással lehetett a kiskorúak személyiségfejlődésére.

A műsort III. korhatári kategóriába sorolta a Rádió1, az abban bemutatott témák azonban a hatóság szerint nem voltak a 12-16 éves korosztálynak valók, a műsorvezetők a hallottak feldolgozását nem könnyítették meg, nem segítették a védendő korosztályt a helyes értelmezésben. Ezért a műsorszámot a 16 éven aluliak számára nem ajánlott, azaz IV. korhatári kategóriába kellett volna sorolni, és csak 21 óra után lehetett volna közzétenni.

valamint a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte. Emellett a jogsértés ismételtsége miatt 150 000 forint bírságot rótt ki a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére.

via MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!