Hétfő éjjel tudta meg egy anya, hogy mégsem az ő lánya halt meg a négy áldozattal járó január elsejei tapolcai balesetben. A Sümegi Szó azt írja, hogy nyomozók jelentek meg az eddig elhunytnak vélt Sz. Melaninak a szüleinél, és azt mondták neki, hogy a gyermekük él.

A lány szülei megerősítették a hírt, és azt mondták, hogy a lányuk él, a kórházi azonosítása is megtörtént. A vonattal ütköző autóban öt sümegi és csabrendeki fiatal ült. Az egyik férfi áldozat, a Fino Kaposvár férfi röplabdacsapatának a feladója, Iván Gergő volt.

Varga György / MTI

Az autóban ülő lányok Gy. Dóra és Sz. Melani közül csak az egyik lány élte túl a balesetet. Mostanra az is kiderült, hogy a csabrendeki Sz. Melani maradt életben kettejük közül, és őt kezelik a szombathelyi kórházban. A Blikk azt írja, hogy a balesetben életét vesztő másik lány, Gy. Dóra az autót vezető férfi, Gy. Zoltán húga volt. Ezt azt jelenti, hogy az a család két gyermekét is gyászolja.

Megkerestük a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságot az ügyben, hogy megtudjuk miként fordulhatott elő az eset, és hibázott-e valaki az azonosításkor, azt a választ kaptuk, hogy senki sem hibázott, csak mostanra nyílt lehetőség elvégezni a kórházban a szükséges vizsgálatokat.

Későbbi közleményükben pedig azt írták, hogy a sajtóban és a közösségi médiában tévesen jelent meg az a hír, hogy a négy elhunyt egyike Sz. M. csabrendeki lakos. Ezzel szemben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon folyamatban lévő büntetőeljárásban eddig végrehajtott vizsgálatok alapján megállapítható, hogy a baleset egyetlen túlélője Sz. M., akit jelenleg is kórházban ápolnak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!