Nyitrai Klára a Momentum helyi elnöke indul az ellenzék közös jelöltjeként Baján - jelentették be a Sikeres Bajáért Egyesület fórumán. A helyi egyházi iskola angoltanára beszédében elmondta:


Nem foglalkoznék politikával, ha egy normális országban élnék.

Felidézte, hogy 24 éven keresztül becsukta a szemét és egyáltalán nem foglalkozott politikával. Később aztán csatlakozott a Fideszhez, de hamar kiábrándult a pártból. Amikor viszont egy évvel ezelőtt megismerkedett a Momentummal egy zsigeri döntést hozott és meglátott egy olyan erőt a pártban, amit 30 évvel ezelőtt a Fideszben is meglátott.

A 444 korábbi bajai riportjában Nyitrai Klára is szerepelt, miután egy kormánybarát blog megpróbálta lejáratni, mert a pedagógus ellenzéki tüntetéseken vett részt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!