Az angol élvonalbeli bajnokságban szereplő Crystal Palace FC labdarúgó-csapat felajánlotta a stadion hallját a hajléktalanok számára, hogy azoknak legyen hol aludniuk a hideg éjszakákon - írja a BBC.

A London déli részén található Selhurst Parkban kialakítottak egy részt, ahol egyelőre tíz embernek tudnak helyet adni, ha a hőmérséklet 0 fok alá csökken. Az otthontalanok nemcsak alvóhelyet, de meleg ételt, reggelit és tisztálkodószereket is kapnak a focicsapattól. Csütörtök este már nyolc ember vette igénybe a segítséget, ők kempingágyakon alhattak a klub épületének halljában.

A Crystal Palace a helyi önkormányzattal és azok partnerügynökségeivel együttműködve biztosítja a vészmenedéket a rászorulóknak. Amikor a stadionban hazai meccset játszanak, az ott megszálló hajléktalanokat más szállókon helyezik el.

A klub vezérigazgatója, Phil Alexander elmondta, hogy azért nyújtanak segítséget, mert szeretnének egy "erőt képviselni a társadalomban". Az önkormányzat egyik képviselője szerint a Crystal Palace ezzel az önzetlen gesztussal követendő példát mutat a többi focicsapatnak is, ráadásul nagy segítséget adnak az önkormányzatnak is, hogy csökkentsék a hideg időben kint éjszakázók számát az angol fővárosban.

A csapat szurkolói is örömmel vették a felajánlást:

"Le a kalappal, ez nagyszerű ötlet. Reméljük, hogy ez ad egy lehetőséget nekik [a hajléktalanoknak] arra, hogy újra felépítsék az életüket. Nagyon büszke vagyok erre a klassz klubra"

- írta egy férfi Facebookon.

"Csodálatos. Gratulálok mindenkinek, aki tett azért, hogy ez megvalósuljon" - kommentelte egy másik rajongó.

"Büszke vagyok, hogy ennek a klubnak a szurkolója lehetek. Le a kalappal mindenki előtt, aki ebben részt vesz"

- gratulált egy harmadik.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!