Újabb ígéretes vakcina érkezett a "célegyenesbe" a koronavírus ellen: az amerikai Novavax cég oltóanyaga - írja az MTI.


A vállalat csütörtökön jelentette be, hogy jól vizsgázott vakcinája Nagy-Britanniában, ahol 15 ezer emberen tesztelték.

A Novavax számításai szerint oltószere az eredeti, avagy kezdeti vírus ellen 96, a brit mutáns esetében pedig 86 százalékban hatásos.

Mindössze tízen betegedtek meg az oltásban részesültek közül, és egyikük állapota se lett súlyos. A placebocsoportból ugyanakkor 96-an fertőződtek meg, öten súlyos állapotba kerültek. Közülük négyen a fertőzőbb brit koronavírus-variánstól betegedtek meg. A tesztelésbe bevontak életkora 18-84 év között volt.

A cég Dél-Afrikában is tesztelt, ahol a britnél is agresszívebb variáns alakult ki. Ott csak háromezer embert vont be a felmérésbe, és 55 százalékban bizonyult hatékonynak oltóanyaga. Ugyanakkor a beoltottak közül senki sem betegedett meg komolyabban, csupán az "áloltást" kapók között akadtak súlyos esetek - akárcsak Nagy-Britanniában.

A Novavax az Egyesült Államokban is teszteli oltóanyagát, ráadásul 30 ezer fős mintán, de annak még nincsenek meg a statisztikai eredményei.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!