A közel egymillió lakosú Tiruvanántapuram városának egy 21 éves lány, Arya Rajendran lesz a polgármestere. A város Kerala állam fővárosa, ami a baloldali és a szövetkezeti hagyományairól ismert; Rajendran jelölését is az Indiai Kommunista Párt helyi szárnyának szombati kongresszusán engedélyezték - írja a 444.hu.

Arya Rajendran jelenleg még tanul, másodéves matematika szakos hallgató, és emellett már régóta tagja a párt ifjúsági szervezetének.

A 21 éves nőt jelölő baloldali tömbnek abszolút többsége van az állami közgyűlésben, így a jelölését Rajendran biztosan polgármesteri posztra válthatja december 28-án

- számolt be róla a Times of India.

Ezáltal ő lesz az ország legfiatalabb női polgármestere.

hirdetés

A Hindu azt is megírta, hogy az ifjú polgármester jelölt a tanulmányait sem fogja feladni. A lap szerint Rajendran az elmúlt évben mutatta meg igazán a vezetői rátermettségét.

A járvány kitörése után, az ifjúsági szervezet tagjaként segített közösségi élelmezési pontok létrehozásában, gyógyszerek beszerzésében a rászorulók számára, illetve a helyiek tájékoztatásában, a járvány veszélyei kapcsán.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés