Ugyan volt olyan rövidebb szakasza a nyárnak, amikor azt lehetett érezni, hogy kidurran a balatoni ingatlanlufi, ez végül nem valósult meg. A koronavírus-járvány miatti bizonytalanság eredményeként a Balaton a legfelkapottabb úti cél Magyarországon, a hatalmas embertömeg pedig komoly keresletet is generál az ingatlanpiacon.

Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa az egekbe szökött árakat illusztrálva megemlítette, hogy hat évvel ezelőtt 6 millió forintért lehetett telket venni egy kis faházzal a Balatonnál, ma 20 millió forint alatt egy csónakházhoz sem lehet hozzájutni.

Égnek a vonalak az új építésű lakásokért

A szakértő közölte, ugyan láthatóan tetőzik a balatoni ingatlanpiac, közel sem biztos, hogy ezt visszaesés követi majd, sőt.

Szemléletbeli különbség érzékelhető a korábbi évekhez viszonyítva a kínálati és a keresleti oldalon egyaránt. Sokan nem adták el nyáron a házukat a Balaton partján, mert szerettek volna még a bérleti díjakból profitálni. Rengetegen lesznek, akik ha februárig nem találnak vevőt, akkor inkább megtartják a következő szezonra is a nyaralójukat, ezzel pedig folyamatosan pumpálják fel az árakat

- magyarázta.

Gadanecz Zoltán azt mondta, augusztus elején ugyan a szabadságolások miatt volt egy minimális megtorpanás a Balatonnál is, ebből messzemenő következtetéseket nem szabad levonni.

Hozzátette, az újépítésű lakások iránt már a hirdetés feladását követően hatalmas az érdeklődés, ami ingatlanonként napi több tucat telefont és egy gyors vételi ajánlatot is jelenthet. A kezdő árakhoz mérten ezért több helyen egy normalizált áremelést is végrehajtanak, mert érzékelhetően drágábban is elkelnek az új lakások. Ugyanakkor elvárnak a vásárlók valamiféle kedvezményt: ilyen például, hogy a garázshoz fél áron szeretnének hozzájutni.

A hiteleket előbb-utóbb vissza kell fizetni

A GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa közölte azt is, hamis biztonságérzete van az embereknek: úgy érzik, van és lesz is pénzük, a kockázatvállalási kedv megmaradt. Nem merül fel, hogy mi lesz, ha nem tudják fizetni a hitelüket.

Nem merném határozottan kijelenteni, hogy nem lesz utóhatása a koronavírus-járványnak. Sok ember nem fizette a hitelét, de arra nem gondoltak, hogy közben emelkedik a törlesztő, és ezáltal 4-5 évvel is kitolódhat a futamidő. Ez hosszú távon arcul fog csapni többeket. Nem biztos, hogy bele fognak vágni újabb vásárlásokba, hiszen még az előző hitelük sem zárult le

- tette hozzá.

Megjegyezte, ha továbbra is megmaradnak a gazdaságélénkítő, otthonteremtési támogatások, akkor nem lesz jelentős változás. Az emberek igénye, hogy fejlesszenek és továbblépjenek akár a Balaton környékén is megmarad, de alighanem változik majd a kereslet.

Kapcsolódó

Van, ahol megháromszorozódtak a lakásárak egy évtized alatt

A lakóingatlan-piac számos meglepetést tartogatott az idei évben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!