El sem hisszük: szakadatlanul süt a nap, kellemes szellő fúj, június elejére megérkezett a május. Ez kapóra is jön, hiszen kiruccanásunk alatt épp június 1-re terveztük az egyik leghosszabb kerékpárutat: Németújvártól (Güssing) egészen Szentkútig (Heiligenbrunn), majd vissza akartunk tekerni.

Németújvár a város fölé magasodó heggyel, illetve az azon fekvő várral a környék egyik legszebb települése. Utunk első igazán napsütötte napján innen indultunk útra Szentkút irányába.

Fotó: A szerző felvétele

Tipp!

Mi a Hotel Der Freiraumban béreltünk kerékpárt, a szállodától hamar rá lehet térni a város mellett futó bicikliútra. A Hotel Der Freiraumban csak elektromos biciklik kölcsönözhetők. Ezt nem is bántuk, hiszen a bicikliút itt-ott komolyabb emelkedőkön vezet át.

A Strém (Strem) - Beled (Bildein) - Kólom (Kulm) - Pinkakertes (Gaas) - Nagysároslak (Moschendorf) - Szentkút útvonalon haladtunk, a kerékpárút változatos, a településeken ráadásul bőven akad lehetőség a megpihenésre, illetve egyéb kikapcsolódásra - Belednél például a határ-élménypark (Grenzerfahrungsweg), amely 5 kilométer hosszan húzódik a Pinka folyó mentén. Az út részleteiről később videóban számolunk be.

Szentkútnak igazából két nevezetessége van: a helyi forrás, illetve a szőlőhegyén található pincesora. Mindkét hely autóval és biciklivel is megközelíthető, igaz, a dombra felvezető úton azért kell tekerni. Mi utóbbit néztük meg: némi rásegítéssel felkerékpároztunk a szőlőhegyre, ahol nagyjából 120 pince található.

A környék egy skanzennek is beillene, a legkorábbi épületek a 17. századból származnak, de akadnak 18-19. századi pincék is.

A borospincék többsége még ma is aktív.

Fotó: A szerző felvétele

A környéken akadnak kifejezetten kiülős helyek, de sok pincére csak egy telefonszám van kifüggesztve: ezt kell hívni, ha az ember az érintett termelőtől akar bort venni. A környéken rengeteg árnyékos pad található, így hosszan el lehet időzni a nyári melegben - mi is így tettünk.

A változatos környezet miatt érdemes megtenni a Németújvár-Szentkút vonalat, a két település között több bringaút is vezet, így nem kell ugyanazon az ösvényen visszatekerni. Kellően napos, de nem túl forró napokon ugyanakkor az sem tévedhet, aki csak a Szentkút környéki dombokon, falvakban barangol.

Fotó: A szerző felvétele

Ebben a városban vétek nem borozni

Az osztrák kékfrankos hazájában jártunk.

Burgenlandi bringakaland - tekerj velünk Burgenlandon át!

A "drótszamáron" közlekedőket 2500 km-nyi kerékpár-úthálózat várja a kedélyes családi túrától egészen az erőtpróbáló hegyikerékpár-pályákig. GYERE, JÓ LESZ! A cikk a burgenland.info támogatásával készült.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!