Elektronikus levél bizonyítja, hogy a Fehér Ház Donald Trump amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán államfő júliusi beszélgetése után visszatartotta a katonai segélyt Ukrajnától - közölte az amerikai NBC televízió a hétvégén nyilvánosságra került kormányzati e-mailekre hivatkozva vasárnap.

A dokumentumok szerint a Fehér Ház Donald Trump és Volodimir Zelenszkij júliusi telefonbeszélgetése után kevesebb mint két órán belül értesítette a Pentagont a kongresszus által Ukrajnának megszavazott katonai segély visszatartásáról.

A közpolitika tisztességességével foglalkozó Center for Public Integrity nevű oknyomozó portál az információs szabadságot biztosító törvényre hivatkozva fért hozzá a hét végén a Fehér Ház mintegy 145 oldalt kitevő e-mailjeihez. Az NBC szerint a dokumentumokat erősen szerkesztett formában adták ki a portálnak.

Az egyik e-mailből például kiderül, hogy Mike Duffey, a Fehér Ház költségvetési hivatalának munkatársa levelet intézett a Pentagonhoz.

Tekintettel arra, hogy a kormányzat az Ukrajnának nyújtott támogatás felülvizsgálatát tervezi, beleértve az Ukrajnai Biztonsági Támogatási Kezdeményezést, kérem, hogy tartózkodjanak az e pénzügyi alapokra vonatkozó bármiféle további kötelezettség vállalásától

- írta a védelmi minisztériumnak küldött hivatalos e-mailben Duffy.

Az NBC információi szerint azonban az amerikai kormányzat már Donald Trump és Volodimir Zelenszkij telefonbeszélgetése előtt egy héttel döntött a Kijevnek nyújtott katonai segély visszatartásáról. A döntést Mick Mulvaney, a Fehér Ház ügyvezető kabinetfőnöke hozta meg.

A katonai segélyt szeptember 11-én átutalták Kijevnek.

A Fehér Ház költségvetési hivatala vasárnap, a hír nyilvánosságra kerülése után, közleményt juttatott el az NBC-hez. Rachel Semmel szóvivő hangsúlyozta: "meggondolatlanság a pénzügyi alapok visszatartását a telefonbeszélgetéssel összefüggésbe hozni". Emlékeztetett arra is, hogy a katonai segély kifizetésének átmeneti visszatartásáról a döntés július 18-án született meg a nyilvánosság előtt sem titkolt egyik tárcaközi megbeszélésen.

Donald Trump és Volodimir Zelenszkij vitatott telefonbeszélgetésére július 25-én került sor. Az egyeztetés során Trump felvetette ukrán kollégájának, hogy megvizsgáltathatná a demokraták elnökjelöltségére pályázó Joe Biden korábbi alelnök és fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeit.

Egy névtelen kiszivárogtató értesítette a telefonbeszélgetésről Adam Schiffnek, a képviselőház hírszerzési bizottsága vezetőjének munkatársait, és a demokrata többségű képviselőház e telefonbeszélgetésre hivatkozva indított vizsgálatot, rendezett meghallgatásokat, és a múlt csütörtökre virradó éjjel meg is szavazta az elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárást.

Impeachment: megszavazták, eljárás indul Trump ellen

Vád alá helyezte a demokrata többségű alsóház az amerikai elnököt.

(MTI, kiemelt kép: Europress / Nicholas Kamm / AFP)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!