Kisebb-nagyobb viharok szakíthatják meg csak a brutális hőséget a hét elején, melyekhez jégeső, felhőszakadás társulhat.


Ma tovább fokozódik a hőség, az északkeleti megyék kivételével már 27 fok fölött, sőt a délkeleti, valamint az északnyugati tájakon 29 fok közelében várható a napi középhőmérséklet értéke.

Vasárnap marad a napos idő, de az északi-északnyugati tájakon erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés. Az északnyugati határ közelében késő délután néhol zápor, zivatar előfordulhat. A Dunántúlon és a középső tájakon feltámad a délies szél, amely délután a Dunántúlon északnyugatira fordul. Napközben 32-38 fokos kánikulára készülhetünk.

Hétfőn egy gyenge hidegfront érkezhet, elszórtan hozhat záport, zivatart az ország északi felére. Néhol heves zivatarok is lehetnek. Az északi-északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. Zivatarok környezetében azonban viharos széllökések is lehetnek.

Kedden a napos, gomolyfelhős időben csak néhol fordulhat elő zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati-északi szél többfelé lehet élénk, a Dunántúlon főként délelőtt erős. Napközben 30-36 fok valószínű.

Szerdán egy hullámzó hidegfront közelíti meg térségünket, így többfelé lehetnek záporok, zivatarok, helyenként heves zivatarok, melyekhez jégeső, felhőszakadás társulhat. A szelet zivatarok környezetében erős, viharos lökések kísérhetik. A csúcshőmérséklet 28 és 37 fok között alakulhat.

Csütörtökre pár fokkal mérséklődhet a hőség, 27-33 fokos maximumokra számíthatunk. Sok lesz a napsütés, csak kevés helyen alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi-északnyugati szelet többfelé élénk lökések kísérhetik.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!