Részben az MNB demonstratív kamatemelése miatt erősödött a csütörtöki nap első felében a forint az euróval szemben. A jó hangulat azonban nem tartott ki sokáig, estére történelmi mélypontja környékére gyengült vissza a magyar deviza, így a pénteki napot is bőven 380 felett indítja, és a reggeli kereskedésben ismét 383-ig emelkedett a kurzus. Ezután némi csapkodás következett, és az árfolyamot a jegybank szavai sem tudták megnyugtatni így 13 órakor új mélypontra esett az árfolyam az euróval szemben - írta a Portfolio.hu.

Fél kettő körül 386 felett is járt a forint, miután felgyorsult az euróval szembeni gyengülés. Hazai tényező továbbra sincs emögött, egyszerűen a világ ideges az orosz invázió eszkalálódása miatt és mindenki fedezékbe vonul.

Portfoilo.hu

A dollárral szemben még intenzívebb a gyengülés, 350 forint felett jegyezték a zöldhasú egy egységét. A befektetők kockázatkerülő magatartásának egyenes következménye, hogy pénteken is folytatódott a dollár felértékelődése, az euróval szemben az 1,10-es szint is elesett. Lassan kétéves csúcsról beszélhetünk ebben az árfolyamkeresztben.

A szakportál szerint az ok az lehet, hogy szokatlanul széles a spread a forint piacán, nagyjából 3 egység a különbség a vételi és eladási árfolyamok között. Olyankor szokott ez előfordulni, amikor a befektetők "mindent megvesznek" - mondta a Portfolio által megkérdezett devizatrader. Szerinte ez lehet más eszközök (részvény, állampapír) likvidálása miatt is, de erre ők nem látnak rá.

Délelőtt még lehetett abban bízni, hogy ma egy kis erősödés jön az utóbbi napok forintesése után, de már az sem volt jó jel, hogy tegnap a 377-es mélypont után 381,5-ön zárt az árfolyam - tette hozzá. Kiemelte, hogy a lengyel zlotynál és a cseh koronnál is egyértelműen látszottak az utóbbi napokban a jegybanki intervenciók hatásai a piacon, az MNB azonban egyelőre úgy tűnik, hogy nem lépett be nagyobb mértékű ügylettel.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!