A GVH döntése alapján a Magyar Telekom megtévesztően sugallta lakossági ügyfeleinek szóló reklámkampányaiban 2016 augusztusától 2017 áprilisáig, hogy a számukra kínált mobiltelefon-készülékekért kizárólag a feltüntetett árat kell fizetni - írja közleményében a versenyhivatal. Ezért 670 millió forintos büntetést szabtak ki a vállalatra.


A reklámokból ugyanis nem derült ki, hogy a telefonkészülékekhez kapcsolt, 2 éves hűségidővel értékesített tarifacsomagok havidíja a telefonok árának egy részét is tartalmazza.

A hirdetések alapján a fogyasztók nem ismerhették az előfizetésbe beépített árrész nagyságát, így végső soron azt sem, hogy milyen áron jutnak a készülékekhez.

A Versenyhivatal vizsgálatában feltártak alapján az előfizetőknek a kétéves hűségidő alatt NEXT S csomag esetén összesen 36 000 forinttal, NEXT M csomag esetén összesen 96 000 forinttal többet kellett fizetniük, mintha ugyanazon előfizetésre készülékvásárlás nélkül szerződtek volna. A Versenyhivatal álláspontja szerint így megtévesztő volt a reklámkampányokban feltüntetett, kedvezményesnek mondott, esetenként nulla forintos ár.

2019 végén a Gazdasági Versenyhivatal több jelentős bírságot is kiszabott telekommunikációs vállalkozásokra hasonló magatartások miatt.

  • A Telenornak 1,8 milliárd forintot kell fizetnie, amiért több mint egy évig nem tájékoztatta a fogyasztókat arról, hogy nulla forintosnak vagy kedvezményes árúnak hirdetett készülékei díjának egy részét beépítette az előfizetői díjba.
  • A Vodafone piacelsőségét állította megalapozatlanul "Európa legnagyobb 4G partnerhálózata" és "Európa legnagyobb 4G hálózata" szlogenjeivel, ezért 1,2 milliárd Ft bírságot szabott ki rá a Hivatal.
  • Ugyancsak a Magyar Telekomot marasztalta el a GVH a "Most generáció" kampányban ígért "maximális sebességű hálózat" állítás miatt. A cég e magatartásért 350 milliós bírságot kapott, amelyet 100 millió forintig van lehetősége csökkenteni a fogyasztóknak nyújtott kompenzációval.

A magas versenyfelügyeleti bírságokat az indokolta, hogy az érintett cégek visszaeső jogsértőknek bizonyultak. A jövőbeli jogsértések visszaszorítását a Hivatal azzal is elő kívánja mozdítani, hogy több ügyben is előírta úgynevezett megfelelési (compliance) program kidolgozását vagy fejlesztését. Az ilyen programok megvalósítása kötelezi a cégeket, hogy még a reklámkampányok üzeneteinek kidolgozásakor ellenőrizzék azok megfelelését a fogyasztóvédelmi előírásoknak.

(Kiemelt kép: AFP)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!