Az immár hivatalosan is csaló Trump hamisan állapította meg többi között floridai rezidenciájának értékét, amit jóval felülbecsült, és ezzel csalást követett el. A volt elnök közölte, hogy az ítélet ellen fellebbez.


A bíró három évre eltiltotta Donald Trumpot az üzleti tevékenységtől New York államban és több mint 354 millió dollár (128 milliárd forint!!) bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozásainak működése körül, csalás miatt indult polgári perben pénteken.

Arthur Engoron, az ügyben eljáró New York-i bíró már tavaly megállapította Donald Trump és családtagjai felelősségét az üzleti perben, a mostani határozat a büntetés mértékéről szólt.

Donald Trump ingatlanüzletre szakosodott cégcsoportja, a Trump Szervezet (Trump Organization) székhelye New York városa, valamint New York államban jegyezték be.

Donald Trump reagálásában a döntést a választásokba való beavatkozásnak és "hatalommal való zsarnoki visszaélésnek" nevezte, azt hangsúlyozta, hogy az ügynek nem voltak sértettjei, és egyetlen tanú sem mondta azt, hogy csalás történt volna. "Az igazságszolgáltatási rendszer New York államban, valamint Amerika egészében támadás alatt áll, pártos, becsapott, elfogult bírák és ügyészek részéről" - fogalmazott a volt elnök, aki közösségi médiaoldalán közzétett bejegyzésében azt hangoztatta, hogy minden lehetséges módon harcolni fog "a Joe Biden részéről fegyverként használt üldözés" ellen.

Donald Trumpot egy másik ügyben, rágalmazás miatt, szintén New Yorkban 83 millió dollár kártérítés megfizetésére kötelezte egy másik bíró még januárban.

A volt elnök jelezte, hogy az ellen is fellebbezést nyújt be.

(via MTI)

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!