A fideszközeli kamaraellenzéki párt, a Mi Hazánk Mozgalom közleményt adott ki, amelyben újabb Trianontól rettegnek.


Új Trianon fenyegeti Magyarországot a népességfogyás, a cigányság népességen belüli arányának növekedése és az Opre Roma Párt cigány tartomány létrehozására irányuló törekvése miatt - jelentette ki a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

- közölték.

Dúró Dóra szerint a jelenlegi demográfiai mutatók mellett 10-15 éven belül fenntarthatatlanná válik az államháztartás és a társadalombiztosítási rendszer. Azt nem tette hozzá, hogy ez elsősorban az elöregedés, az egyre kevesebb aktív dolgozó, és nem a cigányság miatt igaz.

Ugyanakkor sem az Orbán-kormány, sem a balliberális tömb nem hajlandó a cigányság népességrobbanásáról beszélni, pedig a 6 éves gyerekek körében ma már egyharmados a cigányok aránya

- tette hozzá, pedig ezt nem tudhatja, hiszen nem készül felmérés a születendő gyerekek származásáról.

A Mi Hazánk azt javasolja, hogy a harmadik gyermektől minden családtámogatást munkához kell kötnie az államnak, vagyis "azokat támogassuk, akik a gyermekeikért és ne azokat, akik a gyermekeikből szeretnének élni". Azt nem mondta el, hogy a családtámogatásért a nemrég gyereket szült anyának kellene-e dolgoznia.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!