Az egyiptomi Szuezi-csatornán keresztbe fordult konténerszállító hajó komoly forgalmi dugót okozott már most a Vörös-tengeren, írja a BBC.

Joe Reynolds, egy közeli hajón tartózkodó tengerész a lapnak arról beszélt, a csatorna déli bejáratánál várakozó hajók száma exponenciálisan nő.

Ez világszerte hatással lesz a szállítási menetrendre

- mondta.

Az Ever Given nevű konténerszállító kedd reggel fordult keresztbe a Földközi-tengert a Vörös-tengerrel összekötő, szűk vízi út déli végének közelében, a balesetet az üzemeltető szerint váratlan, erős széllökés okozta. Jelenleg vontatóhajókkal és kotróhajókkal próbálják eltávolítani az útból, egyelőre sikertelenül. Az sem elképzelhetetlen, hogy hetekig eltarthat a művelet.

Maxar Technologies / AFP

A globális kereskedelem 12 százalékát biztosítja ez a 193 kilométer hosszú csatorna, ami a Földközi-tengert köti össze a Vörös-tengerrel, ezzel ez a legrövidebb tengeri útvonal Ázsia és Európa között. Ha a dél-afrikai Jóreménység fokának kell kerülni, az két héttel hosszabb utat jelent, és ennyi csúszást minden szállítmányban.

Reynolds arról is beszélt, ő és társai egyelőre nem tudtak beszélni más hajók legénységével, hiszen képtelenek elhagyni a fedélzetet. A helyzetet úgy szemléltette, mint amikor egy autópályán alakul ki dugó.

A hivatalos adatok szerint a Szuezi-csatornánál pénteken 237 hajó várakozott. 107 a Vörös-tengeren várakozik, 41 a csatorna közepén, 89 pedig a Földközi-tengeren.

A Szuezi-csatorna átjárhatatlansága becslések szerint napi 9.6 milliárd dollárnyi árut tartóztat fel naponta.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!