A 3,3 milliós lakosú Dubajban már napi 4000 körüli új fertőzöttet jelentenek, ami hatalmas növekedés a korábban talált koronavírusosok számához képest. A CNN cikke szerint a kórházak már egyre nagyobb nyomás alatt vannak, ezért hamarosan lépniük kell az emirátus vezetőinek.

Dubaj eddig nem korlátozta a turistaforgalmat sem, mert a város bevételeinek jelentős része turizmusból származik. A cikkben nyilatkozók szerint az emberek maguktól hordtak maszkot, és figyeltek a védekezésre, de elismerik, hogy vannak renitensek.

Augusztusban még alig voltak koronavírusos betegek Dubajban, majd szeptembertől lassú növekedés kezdődött, és decemberben, januárban már meredeken emelkedtek a számok, és ez a trend azóta is tart. Ahmed Mohamed Abdelhameed helyi orvos szerint viszont a határok lezárása nélkül is pontosan ez történt volna, mert a helyieket sem korlátozza semmi a korábbi életvitelük folytatásában.

Al Marri, a dubaji turisztikai hatóság vezetője arról beszélt, hogy az első hullámban szigorú lezárások voltak Dubajban, mert akkor annak érezték szükségét. A második hullámban viszont más stratégiát követnek, és akkor hoznak csak korlátozó intézkedéseket, ha már nincs más lehetőségük.

Dubajban a növekvő fertőzésszámok miatt most ideiglenesen bezárták a bárokat, a mozik, plázák, szórakozóhelyek, és hotelek pedig csak 50-70 százalékos kapacitással működhetnek.

Kapcsolódó

Méregdrágán kínálják a turistáknak a kínai vakcinát

Egy londoni elit klub közvetíti ki az Egyesült Arab Emírségekbe az oltakozni vágyókat, akiknek csak a vakcináért közel négymillió forintot kell fizetniük.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!