A szerdai három után további tizenhárom ember letartóztatását indítványozta a Ceglédi Járási Ügyészség a több megyét átfogó drograzzia során elfogott banda tagjai közül.

A nyomozási bíró elé állított személyeket azzal gyanúsítják, hogy közel háromszáz kilogrammnyi kábító hatású új pszichoaktív anyaggal kereskedtek 2018 januárjától, ezzel több mint háromszázötvenmillió forintnyi forgalmat és jelentős hasznot generálva. Emellett egyikük hamis 100 eurós bankjegyekkel is üzletelt.

A Ceglédi Járási Ügyészség által közvetlenül is koordinált házkutatások során több kilónyi új pszichoaktív anyagot, majdnem ezer darab kábítószergyanús tablettát, illetve nagyértékű gépjárműveket, összesen mintegy másfél kilogramm súlyú aranyékszert és közel ötvenmillió forint készpénzt foglaltak le, amelynek egy részét az egyik elkövető egy babakocsiban próbálta elrejteni.

A letartóztatás szükségességének okaként részben a bűnismétlés és a bizonyítás megnehezítésének veszélyét részben pedig a szökés illetve elrejtőzés veszélyét jelölte meg az ügyészség.

Fotók: ügyészség

Drograzzia: 22 helyszínen kétszáz emberrel csapott le a rendőrség és a TEK

Ilyen luxusban élt a bűnszervezet egyik vezetője.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!