Óriási drograzzia volt Pécsen annak érdekében, hogy felszámoljanak egy új pszichoaktív anyagot terjesztő bűnszervezetet.


A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei a Tolna és a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak, a Készenléti Rendőrség Bevetési Támogató Osztályának, valamint a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek bevonásával tartottak összehangolt rendőri akciót kedden Pécs több pontján is.

A rendőrök a végrehajtott intézkedések során összesen 23 főt állítottak elő a rendőr-főkapitányságra. Az egyidőben, összesen 13 helyszínen megtartott kutatás eredményeként tudatmódosítószer gyanúját keltő anyagokat, valamint ezek előállítására alkalmas eszközöket találtak és foglaltak le.

Vagyonvisszaszerzés keretében a nyomozók feltehetően a bűncselekménnyel összefüggésben szerzett járműveket, készpénzt, mobiltelefonokat, illetve egyéb tárgyakat is lefoglaltak. Az előállított személyek közül 12 főt hallgattak ki gyanúsítottként, őrizetbe vették őket, majd kezdeményezték a letartóztatásukat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!