A balesetben két tűzoltó meghalt, a repülő utasai közül pedig négyen súlyosan megsérültek.


Egy tűzoltóautóval ütközött össze egy felszálló utasszállító repülőgép pénteken a perui Jorge Chávez nemzetközi repülőtéren. A balesetben két tűzoltó meghalt, a gép utasai közül pedig négyen súlyosan megsérültek.

Az Aviation Herald azt írja, a LATAM légitársaság Airbus A320-as gépe Limából a perui Juliacába indult, a fedélzetén 102 utassal és hatfős személyzettel.

A gép a 16-os kifutón kezdte meg a felszállást helyi idő szerint délután három óra körül, amikor a tűzoltóautók váratlanul keresztezték az útját.

A baleset következtében a repülő jobb hajtóműve kigyulladt, az utasokat azonban sikerült evakuálni. Közülük 36-an könnyebb, négyen pedig súlyos sérüléseket szenvedtek. A tűzoltóautó teljesen megsemmisült, két tűzoltó meghalt, egy harmadik pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

A lap szerint

Az egyik szemtanú már a vonulás közben videózni kezdte a tűzoltókocsikat, a felvételen így az ütközés drámai pillanata is látható.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!