Egy új tanulmányban Leigh Gabel, a Calgaryi Egyetem munkatársa és kollégái 17, a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) megfordult űrhajós csontjait vizsgálja - írja az MTI. A szakértők célja az volt, hogy felmérjék az űrbeli mikrogravitációs környezet emberi szervezetre és különösen a csontokra gyakorolt hatását a jövőbeli hosszú űrutazások előtt.

A kutatók többek között azt elemezték, hogy a Földön mennyire lehet visszafordítani a csontok elváltozását. A vizsgálatban 14 férfi és három nő vett részt, akiknek átlagéletkora 47 év volt, és akik négy és hét hónap közötti időtartamot töltöttek a világűrben, átlagosan körülbelül öt és fél hónapot. A Földre való visszatérés után egy évvel átlagosan 2,1 százalékkal csökkent a csontsűrűség a sípcsontjukban, a csontszilárdság pedig 1,3 százalékkal esett vissza.

A 17 alanyból kilencen hazatérve nem tudták visszanyerni eredeti csontsűrűségüket.

Gabel szerint azt eddig is tudták, hogy az űrhajósok csontsűrűsége csökken a hosszú távú űrrepülések alatt. A vizsgálat újdonsága az volt, hogy hazatérésük után egy évig monitorozták, hogy az érték visszaáll-e, és ha igen, akkor hogyan.

Roberto Machado Noa / Getty Images

Az eredmények alapján a hat hónapos űrbeli tartózkodás alatt akkora a csontveszteség, mint a bolygónkon élő idősebb embereknél két évtized alatt, és a veszteségnek az űrhajósok csak körülbelül a felét tudják visszanyerni a visszatérésük utáni egy évben. A jelenséget az okozza, hogy az űrben a csontok nem hordoznak tömeget. Gabel szerint kutatásuk rámutatott, hogy az űrhivataloknak fokozniuk kell a hatást ellensúlyozó testmozgást és a táplálkozást.

Az adatokból az is kiderült, hogy a hosszabb űrrepülések nagyobb csontveszteséget eredményeznek, és az ilyen missziók után kisebb a valószínűsége annak, hogy a folyamat visszafordítható legyen. Az ISS-en végzett testmozgás fontosnak bizonyult az izom- és csontvesztés megelőzésében, azoknak az asztronautáknak, akik többet edzettek, mint a Földön, nagyobb eséllyel regenerálódott a csontja a küldetést követően.

A vizsgálatban részt vevő űrhajósok az elmúlt hét évben tartózkodtak az űrállomáson. Az alanyok a NASA, a Kanadai Űrügynökség, az Európai Űrügynökség és a Japán Űrhivatal munkatársai voltak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!