"Ezen a rendezvényen ott van minden iskola helye!" - ezekkel a szavakkal invitálja az iskolásokat és tanáraikat a szeptemberi vadászati kiállításra a rendezvény kormánybiztosa, Kovács Zoltán államtitkár egy, az oktatási intézményvezetőknek küldött körlevélben, legalábbis ezt állítja Dorosz Dávid. A Párbeszéd politkusa szerint "így mentenék" a vadászati kiállítást.

Dorosz Dávid posztja szerint a Fátyol Iskolaprogram részeként diákcsoportok jelentkezhetnek a rendezvénylátogatásra, amihez az iskolásoknak és a tantestület tagjainak ingyenes belépőt, valamint az állami MÁV-val szintén teljesen ingyenes utazást kínálnak.

A kiállítás honlapján nem szerepel Kovács Zoltán kormánybiztos levelének bejelentése, hogy az iskolások és az őket kísérő tanároknak nemcsak ingyenessé tették a kiállítást, hanem a MÁV-utazást is ingyen van. A MÁV nem szerepel a rendezvény szponzorai között sem, így az "ingyenes utazás" biztosan tovább terheli a vadászkiállítás 70 milliárdos költségvetését

- állapította meg Dorosz.

Frissítünk!

Szemlénk megjelentetése előtt kérdéseinket elküldtük a rendezvény lebonyolítására létrehozott Egy a Természettel Nonprofit Kft.-nek, illetve a MÁV-nak.

Utóbbi ugyan egyértelműen nem válaszolt arra a kérdésre, hogy támogatóként biztosítanak-e ingyenes utazást a Fátyol Iskolaprogram érintettjeinek, de levelükben erre utalnak. Válaszként ezt írták:

"A vasúttársaság rendszeresen biztosít ingyenes vagy kedvezményes eljutási lehetőséget egyes események látogatói számára. Idén és tavaly a tömegeket vonzó rendezvények megtarthatóságát erősen korlátozták a járványhelyzet miatti intézkedések. Ezzel együtt is 2021-ben hasonlóképpen jártunk el például a Kiskun Expó vagy a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató esetében, regisztrált ötpróbázó utasaink számára idén is 50%-os kedvezményt biztosítunk, a KAJLA programsorozatban nyáron, ahogy ez elmúlt években, úgy idén is ingyenesen utazhatnak az alsó tagozatos diákok."

Kapcsolódó

Kovács Zoltán feleségének üzlettársa milliókat kapott a vadászati kiállítást szervező cégtől

A rendezvényért kormánybiztosként a kommunikációs államtitkár felel.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!