A Momentum elnöke kemény kérdéseket intézett az igazságügyi miniszterhez, aki szerinte az aláírásával bűntárssá vált a kegyelmi ügyben.


Ahogy arról mi is beszámoltunk, nagy felháborodást váltott ki Nován Katalin kegyelmi ügye. A köztársasági elnök Varga Judit ellenjegyzésével kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon egykori igazgató-helyettesének, aki bűnsegédként vett részt pedofil bűncselekményekben.

A döntés miatt pénteken tüntetés volt a Sándor-palotánál, hol Donáth Anna, az eseményt szervező Momentum elnöke is felszólalt.

A demonstráció után pedig közösségi oldalán tett közzé egy nyílt levelet, melyet Varga Judithoz intézett. Ebben az írja az igazságügyi miniszternek:

"Egyre több információ kering arról, hogy Varga Judit igazságügyi miniszterként először nem javasolta kegyelemre a pedofilsegítő K. Endrét, majd végül mégis aláírta a kegyelmi kérelmet". Ezért is fordult a miniszterhez, mert a politikus szerint magyarázattal tartozik a saját szerepével és felelősségével kapcsoltban.

Három kérdést tett fel:

"1. Igaz-e, hogy felterjesztésében nem javasolta kegyelemre Novák Katalinnak K. Endrét, majd mégis aláírta a kegyelmi kérelmet, a kormány nevében vállalva ezzel a politikai felelősséget?

2. Miért jegyezte ellen, ha tudott róla, hogy ezzel egy pedofilsegítőt enged szabadon?

3. Kapott-e utasítást az ellenjegyzésre Orbán Viktor miniszterelnöktől?"

Donáth Anna hozzáteszi:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!