Április 3-án az ellenzéki összefogásra bő egymillióval kevesebben szavaztak, mint a kormánypártokra. Az ellenzéki összefogás minden pártja részt vett a választási kampányban, ezért mindannyian felelősek vagyunk az eredményekért

- jelentette ki Facebook oldalán Donáth Anna a Momentum Európai parlamenti képviselője, aki minden bizonnyal egy ellenzéki politikustársának, egykori választási szövetségesének címezte sorait.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke tegnap adott interjút először az áprilisi ellenzéki összeomlás óta, melyben kijelentette, hogy sem pártjának, sem saját magának nem volt megkülönböztetett felelőssége a választási vereségben. A Partizán stúdiójában arról is beszélt, hogy nem bánja, hogy a vereség estéjén nem állt ott Márki-Zay Péter mögött - a hat ellenzéki párt vezetői közül egyedül Donáth Anna és Karácsony Gergely állt színpadra -, Dobrev Klárát pedig kifejezetten lebeszélték erről. "Dobrev Klárának nem volt köze ehhez a vereséghez, mert már a tévévitában megmondta Márki-Zaynak, hogy alkalmatlan" - érvel Gyurcsány.

Kapcsolódó

Gyurcsány: Az Apró-villát egy éven belül el fogjuk adni

A DK elnöke interjút adott a Partizánnak, ahol beszélt a választásokról, az árnyékkormányról és Márki-Zay Péterről is, csak utóbbinak nem mondta ki a nevét.

Donáth Anna ezzel szemben úgy látja, aki kormányzásra készül, annak meg kell tanulnia csapatban játszani, "a felelősség hárítását pedig meg kell hagyni a kormánypártoknak".

Ahogy a siker közös lett volna, úgy a kudarcban is osztozunk. Ha valaki úgy dönt, csapatban játszik, ne mutogasson utólag a másikra.

- vélekedik a Momentum egykori elnöke.

Hozzáteszi: "aki tagadja az igazságot, az sosem lesz képes a mostaninál jobban működő országot építeni", ugyanis szerinte "az elmúlt évtizedekben sok minden hazugságra épült körülöttünk".


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!