Indulatos posztban fejezte ki a véleményét a Fideszről Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke a Twitteren.

„Mit kellene még tennie a Fidesznek, hogy mindannyian észrevegyétek, hogy egyszerűen nem illik bele a családunkba?”

- tette fel a kérdést tweetjében.

Azt a lengyel politikus nem pontosította, hogy felvetésével Szájer József kábítószerüggyel fűszerezett szexbulijára vagy Deutsch Tamás botrányt kavart megszólalására gondolt, ami miatt 30 képviselő a pártból való kizárását kezdeményezi.

hirdetés

Könnyen előfordulhat, hogy mindkét ügy, és még más, régről felgyülemlett esetek vezették Tuskot a posztjához. Tavasszal a volt lengyel kormányfő egyszer már kemény szavakkal bírálta Orbán Viktort és kormányát, akkor szavait többen a náci Németországgal való összehasonlításként értelmezték.



hirdetés