Először szólalt meg a nyilvánosság előtt Donald Trump azóta, hogy hazatért New Yorkból, ahol a manhattani büntetőbíróságon hivatalosan is vádat emeltek ellene kedden.


Az Egyesült Államok korábbi elnöke elég enerváltnak tűnt, amikor egy rövid, mindössze 25 perces beszédet mondott floridai birtokán - írta meg a Telex.

Trump rögtön azzal kezdte, hogy kijelentette:

A politikus szerint a vádemelés „sértés az országra nézve”, szerinte az Egyesült Államok enélkül is számos okból a nevetség tárgya lett Biden alatt.

– fogalmazott Trump a beszédében.

Ahogy arról korábban írtunk, Trump minden vádpontban ártatlannak vallotta magát, és szabad lábon védekezhet. A következő személyes meghallgatása 2023 decemberében lesz, maga a per pedig várhatóan csak 2024 januárjában kezdődik majd.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!