A republikánus politikus - aki első nyilvános beszédét tartotta a Fehér Házból való távozása óta - álhírnek nevezte az új párt alapításával kapcsolatos találgatásokat. Trump úgy fogalmazott,

nem alapítok új pártot, ez álhír volt. Nem lenne zseniális? Indítsunk egy új pártot, és osszuk meg a szavazatainkat, hogy soha ne nyerhessünk. Nem, ez nem érdekel minket. Ma itt állok önök előtt, hogy kijelentsem: az a hihetetlen utazás, amelyet négy évvel ezelőtt együtt kezdtünk, még korántsem ért véget. A büszke, szorgalmas amerikai hazafiak mozgalma csak most kezdődik, és a végén mi győzünk!

- fogalmazott a volt elnök, aki nem zárta ki, hogy 2024-ben elindul az elnöki pozícióért folyó versenyben.

Ki tudja, akár úgy is dönthetek, hogy harmadszor is megverem őket

- mondta a volt elnök.

Donald Trump azt jósolta, hogy a Demokrata Párt hervasztó vereséget fog szenvedni a félidős választásokon, és 2024-ben határozottan elveszíti a Fehér Házat. A volt elnök továbbra sem hajlandó elismerni vereségét és megismételte azt az állítását, hogy ő nyerte meg a 2020-as választásokat. A demokratákra utalva Trump úgy fogalmazott,

valójában, mint tudják, éppen elvesztették a Fehér Házat.

A volt elnök élesen támadta utódja, Joe Biden számos intézkedését.

A modern amerikai történelem összes elnöke közül Bidennek volt a legtragikusabb első hónapja

- fogalmazott Trump.

Mindannyian tudtuk, hogy a Biden-adminisztráció rossz lesz, de egyikünk sem tudta elképzelni, hogy ennyire rossz lesz, és hogy ennyire balra mennek

- tette hozzá.

Kapcsolódó

Biden tényleg ott folytatja, ahol Trump abbahagyta?

Még csak bő egy hónapja van hivatalban Joe Biden amerikai elnök, de máris bombázásra adott utasítást Szíriában. A célpontok iráni támogatású iraki síita milíciák voltak. Hogyan lehetséges, hogy miközben a Fehér Ház új urai a diplomácia visszatéréséről beszélnek, most mégis az erőszakhoz nyúltak?

A jóval több mint egy órán át tartó beszédében Trump kritikákat fogalmazott meg a Biden-kabinet tevékenységével kapcsolatban például a bevándorlás, a pandémia, a kereskedelem és a transzneműek jogaival kapcsolatban is. A Joe Biden vezette adminisztrációt munkahelyellenesnek, családellenesnek, határellenesnek, energiaellenesnek, nőellenesnek és tudományellenesnek nevezte.

Trump felszólította támogatóit, hogy szerezzék be a COVID-19 oltóanyagukat.

Mindenki menjen el és oltassa be magát!

- fogalmazott a volt elnök, aki cáfolta utódja korábbi állítását, miszerint az Egyesült Államok - hivatalba lépése előtt - nem rendelkezett vakcinával.

Joe Biden csak az általunk bevezetett tervet hajtja végre, és ha becsületes médiánk lenne - ami nincs - akkor ezt hangosan és egyértelműen jeleznék

- mondta a volt elnök.

Donald Trump előadásában név szerint felsorolta azokat a republikánus képviselőket és szenátorokat, akik az elítélése mellett szavaztak az alkotmányos felelősségre vonási eljárása (impeachment) során. Úgy fogalmazott:

nem lehetnek olyan vezetőink, akik nagyobb szenvedéllyel vetik bele magukat amerikai honfitársaik elítélésébe, mint a demokraták, a média, vagy a radikálisok elleni küzdelembe. Szabaduljunk meg tőlük!

Trump republikánusok közötti népszerűségét mutatja annak a közvélemény-kutatásnak az eredménye is, amelyet a konferencia közben készítettek. Az eredmény szerint - egy esetleges előválasztáson - a válaszadók 55 százaléka voksolna a volt elnökre. Ron DeSantis floridai kormányzóra a szavazók 21, Kristi Noem dél-dakotai kormányzóra pedig 4 százalékuk szavazna. A résztvevők közül 10-ből csaknem 7-en azt mondták, hogy szeretnék, ha Donald Trump 2024-ben indulna az elnökválasztáson.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!