Donald Trump amerikai elnök és a demokraták elnökjelöltségére pályázó Joe Biden, egykori alelnök is kampányrendezvényeket mondott le szerdán a terjedő koronavírus veszélyei miatt.


Az újraválasztására készülő Donald Trump nevadai, coloradói és wisconsini nagygyűléseket mondott le, míg Joe Biden az illinois-i Chicagóban törölt a kampányára adományokat gyűjtő rendezvényeket.

Stephanie Grisham, a Fehér Ház szóvivője szerda este közleményben jelentette be, hogy az elnök "elővigyázatosságból úgy döntött, hogy nem tartják meg a Nevadában és Coloradóban tervezett rendezvényeket". A nevadai Las Vegasban az elnök a Republikánus Zsidó Koalíció nevű szervezet szokásos évi tanácskozásán vett volna részt, a coloradói Denverben pedig Cory Gardner republikánus szenátorral együtt adománygyűjtő díszebéd vendége lett volna.

Szerdán későn este Tim Murtaugh, a Trump-kampány kommunikációs vezetője a Twitteren azt közölte, hogy Trump nem tud részt venni a március 19-én, a wisconsini Milwauke-ban tartandó Katolikusok Trumpért nevű szervezet összejövetelén sem. Murtaugh tudatta azt is, hogy a rendezvényt nem törlik, hanem csak elhalasztják egy későbbi időpontra.

Az amerikai elnök korábban egyetlen kampányrendezvényt sem akart lemondani a vírus terjedése miatt.

A demokrata párti elnökjelöltségre pályázó Joe Biden és pártbeli vetélytársa, Bernie Sanders vermonti szenátor már a kedd esti kampányrendezvényeket is lemondta, Biden kampánya pedig szerdán bejelentette, hogy az egykori alelnök két chicagói rendezvényt mondott le.

A közönség egészsége és biztonsága számunkra elsődleges fontosságú

- olvasható a Biden-kampány közleményében.

Illinois államban a jövő kedden tartanak a demokraták előválasztást. A Demokrata Országos Bizottság (DNC, a párt vezető szerve) közölte: a vasárnapi Biden-Sanders országos televíziós vitát Arizonában meghívott közönség nélkül tartják meg.

Közben az Egyesült Államok szövetségi intézményeiben és tagállamaiban is folyamatosan szigorítanak az egészségbiztonsági előírásokon. Az amerikai külügyminisztérium felfüggesztette a külügyi munkatársak nem életbevágóan fontos utazásait, sajtóértesülések szerint minden utazást külön engedélyeztetni kell a minisztériumi felettesekkel. A tárca szerdán este közleményben figyelmeztette az amerikaiakat, hogy "gondolják át" esetleges külföldi utazásaikat.

Az igazságügyi minisztérium belső körlevélben szintén óvatosságra intette munkatársait.

A 17 amerikai hírszerző szervezetet összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) irodája az amerikai közszolgálati rádió (NPR) újságírójának megkeresésére közölte, hogy a külföldön tevékenykedő hírszerzők nem szakítják meg munkájukat, és "megfelelő lépéseket" tesznek az egészségük és a biztonságuk megőrzése érdekében. A DNI nem közölt részleteket a konkrét lépésekről. Mark Warner, a szenátus hírszerzési bizottságának vezető demokrata párti politikusa szerdán arra kérte fel a DNI vezetését, hogy adjon "egyértelmű útmutatást" a járvány közepette követendő hírszerzési munkáról és a megnövekedett költségek biztosításáról.

Donald Trump elnök szerdán utasítást adott a munkaügyi miniszternek megfelelő számú lélegeztetőgép biztosítására, ha szükséges, akár új gépek beszerzésére is.

Marco Rubio floridai republikánus szenátor bejelentette, hogy a kormányzat olyan rendeleten dolgozik, amelynek révén korlátok közé szorítanák a függőséget Kínától, gyógyászati segédeszközök és bizonyos gyógyszerek, illetve gyógyszer-összetevők tekintetében. Rubio újságíróknak úgy fogalmazott:

a koronavírus-járványnak ébresztőnek kell lennie, harcolnunk kell az amerikai ellátási lánc sérülékenysége és a Kínától való függőség ellen gazdaságunk létfontosságú ágazataiban.

Kiemelt kép: Donald Trump (MTI/EPA/Michael Reynolds)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!