Dömötör Csaba államtitkár a Facebookon reagált szerdán Nagy Ervin keddi kirohanására a Katona József Színházat ért kormányzati támadások és a színházi törvény módosítása kapcsán a Házon kívül című műsorban. A színész ebben többek között azt mondta, hogy "nem volt jó ötlet rálépni a művészetnek a bütykére, mert ha a kreatív energiáikat elkezdik használni a politikának, akkor nagy szarban lesznek". Kocsis Mátéról, aki szerint az állam nem támogathat bűncselekményeket eltussoló színházakat, a következőt mondta:

Jön egy ilyen Kocsis Máté-szerű képződmény […], egy ilyen típusú csávó, azért, hogy a főmérnöknek fölfelé nyaljon, emberekről bármit ki mer jelenteni, egyfajta politikai szituációban, amiben ő azt gondolja, hogy ebből valamiféle nyeresége lesz. Ez öngyilkosság. Öngyilkosság azt a fajta kultúrát kicsinálni, ami nemcsak a baloldalé, hanem a jobboldalé is.

Nagy Ervin Kocsis Mátéról: Azért, hogy a főmérnöknek fölfelé nyaljon, emberekről bármit ki mer jelenteni

A színész szerint öngyilkosság azt a fajta kultúrát kicsinálni, ami nemcsak a baloldalé, hanem a jobboldalé is.

Dömötör szerint szomorú dolog, hogy Nagy Ervin "a kultúra védelmére hivatkozva képződményezik, pöcegödrözik és mocsoládézik", és amit a színész bemutatott, "az nem kultúra, és nem is kreativitás, hanem szimpla útszéli stílus".

Ezt az ellenzéki provokátoroktól megszoktuk, de a művészektől nem ezt reméljük, bármit is gondoljanak az ország dolgairól. Bárcsak a színházi zaklatásokról mondott volna hasonló veretes véleményt. Már csak azért is, mert ha valami árt a magyar kultúrának, akkor az az, ha ezeket eltussolják

- írta.

Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd / MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!