A májusi, bő 120 milliárd forintnyi új lakáshitel-szerződésnek köszönhetően az év első öt hónapjában már 460 milliárd forint felett járt a piac, ami éves összevetésben 21,6 százalékos növekedés, írja a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank adataira hivatkozva csütörtökön.


Az élénk keresletet az is jól szemlélteti, hogy az idei első öt hónap már majdnem akkora friss állományt hozott, mint a teljes 2016-os év, amikor összesen 468,3 milliárd forintnyi lakáshitel-szerződést kötöttek a lakossági ügyfelek.

Ha a tendencia fennmarad, akkor a lakáshitel-kihelyezések mennyisége 2021-ben jelentősen meghaladhatja a 2020-ra kimutatott 928,2 milliárd forintot.

A CSOK és az Otthonfelújítási program hatására a támogatott lakáshitelek aránya is egyre feljebb kúszik az új kihelyezéseknél. A jegybank adatai szerint január és május között több mint 80,6 milliárd forintnyi újonnan folyósított lakáshitelhez kapcsolódott valamilyen állami támogatás, ami 17,5 százalékos súlynak felel meg, miközben egy évvel korábbra még 17,3, 2019 első öt hónapjára pedig 9,9 százalékos arányt mutatott ki az MNB.

Az élénk kereslet, és részben a még mindig élő törlesztési moratórium, nyomán a lakáshitelek állománya is stabilan emelkedik a háztartásoknál: május végén már elérte a 4188,9 milliárd forintot, ami 11,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál. (MTI)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!