Semjén Zsolt szerint a Fidesz és a KDNP szövetsége a magyar történelem és az Európai Unió legsikeresebb konstrukciója. Az ellenzékről alkotott véleményét egy zsidó viccel fejezte ki.


A Fidesz szombaton a Hungexpón tartja 30. tisztújító kongresszusát. Varga Judit, a kormánypárt leendő EP-listavezetője és Szita Károly kaposvári polgármester a két házigazda, a meghívottak között pedig ott van mások mellett Gáspár Győző, Győzike is – írja helyszíni beszámolója alapján a Blikk.

Elsőként Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes lépett mikrofonhoz, aki azt mondta,

Ezt követően az ellenzékről alkotott véleményét egy zsidó viccel fejezte ki: „Körülbelül úgy vannak, mint amikor Grün nősül. Kérdezik: »– Grün, milyen a menyasszony?« »– Ízlés dolga, nekem speciel nem tetszik.«”

Kövér László arról beszélt, véget ért a gazdasági aranykor, de remélhetőleg egy újabb felívelő korszak kezdődhet. A házelnök bírálta az Egyesült Államokat, Ukrajnát, az Európai Uniót, Soros Györgyöt és a fiát, illetve a hazai ellenzéket is.

Kubatov Gábor felemlegette Gyurcsány Ferencet és a korábbi miniszterelnök őszödi beszédét, majd Karácsony Gergely alkalmatlanságát hangoztatta, miközben megemlítette Budapest egymilliárdos adósságállományát, és azt, hogy ennek ellenére jutalmakat osztanak a főváros vezetői.

Kocsis Mátétól is kapott az ellenzék, ő azt mondta, hogy „az Országgyűlésben ellenzéki kezdeményezésre megalakult a mesterséges intelligencia munkacsoport, nyilván veleszületett intelligencia híján.” Deutsch Tamás „Brüsszel genderideológiai őrületéről és migránssimogatásáról”, valamint a saját hazája ellen áskálódó dollárbaloldalról értekezett.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!