Előző nap mindenkit figyelmeztettek, hogy a vizsgán kötelező a részvétel. Arról azonban nem szóltak, hogy végül más lesz a program.


Zárthelyi dolgozatra készültek vállalati és szervezeti rendezvény tantárgyból, de ehelyett Orbán Ráhel, a miniszterelnök elnök lánya tartott előadást a Budapesti Corvinus Egyetem diákjainak – tudta meg az rtl.hu.

A hallgatók beszámolója szerint

A kormányfő lánya a csoporthoz tartozó BDPST Koncept ügyvezető igazgatója.

Az egyetem sajtóosztálya a portálnak azt írta, hogy „a BDPST Grouptól a szorgalmi időszak végéhez közeledve érkezett felajánlás vendégelőadás megtartására, amelyben a turisztikai szektort népszerűsítették munkavállalási szempontból, és szakmai gyakornoki programjukat mutatták be egy turizmushoz kapcsolódó kurzus utolsó előadásán”.

A BDPST Group sajtósa azonban azt írta, hogy az intézménytől érkezett a felkérés a cég szakmai munkájának és most induló mentorprogramjának bemutatására, és az időpontot is a meghívóban határozták meg.

A diákok azt sérelmezték, hogy az eset miatt új vizsgaidőpontot kaptak. Ezzel kapcsolatban a Corvinus azt írta, hogy „az előadásra eredetileg meghirdetett zárthelyi dolgozatot – amely a tantárgy érdemjegyében csak részpontot jelent – az összes hallgató ugyanazon a napon, a tantárgy kötelező szemináriumi időpontjaiban írta meg, így semmilyen hátrány nem érte őket”.

(Forrás: rtl.hu)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!