A nemzeti vagyonról szóló törvényt módosítaná a kormányoldal, és érkezett a törvényjavaslathoz egy érdekes beadvány, amelyre a 444.hu bukkant. "A módosításokat hosszan soroló szöveg legizgalmasabb része arról szól, hogy a kormánypárti képviselők kivennének öt céget azok közül, amelyek eladását jelenleg törvény tiltja." Vagyis ezt az öt céget dobra lehetne verni. Véletlenül aligha születik ilyen törvénymódosítás.


Két nagyobb falat és három kisebb jelentőségű cég kerülhetne eladósorba.

  • A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt., amely teljesen állami tulajdonú vállalat most, és a magyar és a koszovói légtér forgalmát irányítja.
  • A tőzsdén is jegyzett Rába Járműipari Holding Nyrt. Ez 2010 előtt kisebbségi állami tulajdonban volt, aztán Orbánék fontosnak tartották többségi állami vállalatot csinálnak belőle, de most valamiért eladhatóvá válna.

És három kisebb, honvédséghez kötődő cég:

  • HM Armcom Zrt. (elsősorban a honvédségnek nyújt híradós szolgáltatásokat, de foglalkozik kutatás-fejlesztéssel is)
  • HM Currus Zrt. (haditechnikai eszközök karbantartásával, felújításával foglalkozik)
  • HM Arzenál Zrt. (elsősorban a légvédelmi eszközök javításával foglalkozik), írja a portál.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!