R. Gábor volt plébános négy kiskorút molesztált Bács-Kiskun megyében. A pap az egyházi eljárásban beismerte a bűneit, a bíróság előtt azonban tagad mindent.


A 24.hu megszerezte a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye egyházi vizsgálatáról szóló dokumentumot, amiből kiderült, hogy R. Gábor volt plébános négy kiskorút molesztált Bács-Kiskun megyében, és a pap az egyházi eljárásban beismerte a bűneit.

A vádlott a bíróság előtt már egészen másképp állt a helyzethez: ott tagadta, hogy bármit is elkövetett volna. Az ügyészség szerint 2019 és 2022 között négy gyerekkel, köztük két 14 év alatti fiatallal folytatott szexuális cselekményt.

A cikkből kiderült az is, hogy R. Gábor sógornője nem más, mint Rónaszékiné Keresztes Monika, a Fidesz volt országgyűlési képviselője.

– írta a lapnak a volt képviselő.

R. Gábor zárt tárgyalása a múlt héten kezdődött, elfogása óta letartóztatásban van, a vád „befolyási viszonnyal visszaélve elkövetett szexuális visszaélés”.

Nyolc év letöltendőt kértek rá, ha beismeri a bűncselekményeket. A plébános úgy bukott le, hogy egy anonim bejelentés érkezett ellene a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye által létrehozott oldalon. Az egyház belső vizsgálata indította el az ügyet, amiből rendőrségi nyomozás lett.

Bábel Balázs érsek a 24.hu-nak elismerte, hogy

A 24.hu újságírója beszélgetett erről a beismerésről a bíróság folyosóján, mire a bíró, aki éppen az aktákat rendezte, megjegyezte: „micsoda fontos, új dolgokról értesülök.”

R. Gábor ügye a nyilvánosság elé Bese Gergő, egy korábbi egyházmegyei pap leleplezése után került. A Válasz Online akkor írt tényfeltáró riportot két másik papról, akiket komoly hatósági eljárás érint: az egyik R. Gábor, a másik H. Róbert kecskeméti plébános.

R. Gábor ügyéről a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora, Kuminetz Géza is megszólalt, aki korábban jó kapcsolatot ápolt a pappal. Kuminetz azt kívánja R.-nek, hogy viselje méltósággal a büntetését, és használja fel az időt az őszinte bűnbánatra.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!