Most jöttem rá, hogy hat éve járok a bátyámmal


- írta egy nő a Redditen.

A Mirror beszámolója szerint hat évig boldogházasságban élt egy pár, majd egy sokkoló felfedezés megzavarta az idillt. Elvégeztek egy DNS-tesztet, és kiderült, hogy valójában testvérek.

A nő leírta, kapcsolata férjével már a kezdetektől harmonikus volt, rögtön egy hullámhosszra kerültek. Elmondása szerint soha senkivel nem volt meg ennyire a "kémia", már első pillanatban azt érezte, mintha már régóta ismernék egymást.

Az utóbbi években úgy éltek, mint egy tipikus pár, mindketten találkoztak a másik családjával, abban is megállapodtak, hogy nem akarnak gyereket. Ma már örülnek neki, hogy így döntöttek.

A nő a Redditen azt írta, hogy mindig is azt érezte, hogy a férje a lelki társa, mintha az ő férfi megfelelője lenne. Még külsőre is hasonlítottak egymásra, a nő elmondása szerint sokszor nézegették egymást régi fotóit, és többször is megállapították, hogy mennyi közös vonás van bennük.

Kiborít, és nem tudom, mit csináljak. Még mindig szeretem a barátomat/bátyámat. Van egy közös házunk és boldogok vagyunk. Remélem, hogy téved a teszt. Még mindig életem szerelmeként tekintek rá

- írta a nő.

Hozzátette, hogy férje eléggé kiakadt, miután megtudta a dolgot, azóta mindkettőjüknek elég furcsa együtt aludni éjjelente. De az egész ügyet úgy fogják fel, mint egy próbatételt, a nő hisz benne, hogy túl fognak jutnia problémán.

A nő bejegyzése hamar elterjedt, számos platformon megosztották, a TikTok például 14 millió megtekintésnél jár a videó, amiben a témáról értekeznek.

@twohottakes

Last day to watch our live show ???? moment.co/tht

♬ original sound - Two Hot Takes

Szinte mindenki együttérez a párral.

Ez egy nagyon szomorú helyzet. El sem tudom képzelni, milyen lehetett ezt feldolgozni.

- írta egy felhasználó.

Elindult egy párbeszéd, hogy szakítsanak-e, de a legtöbben azt írták, hogy maradjanak együtt, többek között azért, mert nem vállaltak közös gyereket.

A kommentelők többsége szerint nem kellene eldobniuk a boldogságot, ha nem létezne DNS-teszt, életük végéig harmoniku kapcsolatban éltek volna.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!