A jogállam helyreállítását célzó javaslatcsomagot nyújt be a Demokratikus Koalíció az Országgyűlésnek - közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese az MTI-vel vasárnap.


Arató Gergely közleményében azt írta: az Orbán-kormány leépítette a 2010 előtt még működő demokratikus magyar jogállamot, ez az egyik oka annak, hogy Magyarország nem jut hozzá az uniós pénzekhez.

Dobrev Klára árnyékkormányának kormányprogramért felelős árnyékminiszter tájékoztatása szerint a DK részletes javaslatcsomagot készített, amely garancia lenne a jogállam helyreállítására, hogy az Európai Unió vezetői elhiggyék, hogy "nem sunnyogás, látszat-intézkedések történnek az ellopható pénz reményében".

A DK jogállami csomagja csatlakoztatja Magyarországot a korrupció ellen fellépő Európai Ügyészséghez, politikailag függetlenné teszi a bíróságokat és az ügyészséget, módosítja az Alkotmánybíróság jelenlegi, jogállamot korlátozó működését, helyreállítja a kiegyensúlyozott tájékoztatást és a sajtószabadságot. A csomag érinti az Országgyűlést és a Házszabályt is, szabaddá téve például a vizsgálóbizottságok felállítását. A DK jogállami csomagja lehetőséget teremt a nem jogállami módon kinevezett tisztviselők visszahívására is

- sorolta a politikus, aki szerint "a Fidesz a pénz reményében csak elbábozza az Európai Uniónak, hogy lépéseket tesz a jogállam helyreállítására".


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!