Újabb bocsánatkérést olvashatott Manfred Weber néppárti frakcióvezető és a többi frakciótag Deutsch Tamástól kedd reggel. A fideszes EP-delegáció vezetője azt írta, szeretné tisztázni a korábbi interjúban elhangzott állításait - írja az Euronews, amely megszerezte a fideszes EP-képviselő üzenetét is. Deutsch ebben azt írja:

Szeretném megismételni a bocsánatkérést Manfred felé és a többi kollégám felé. Nem állt szándékomban megbántani senkit, sem a frakcióvezetőt, sem a frakció többi tagját, sem a pártcsaládunkat általánosságban. Ez hiba volt a részemről, amiért bocsánatot kérek

Azt is írja, hogy visszavonja "a szerencsétlen hasonlatot", amit használt.

Remélem, hogy le tudjuk hűteni a kedélyeket és folytatni tudjuk a közös munkát az Európai Unió javításáért. A mostani válságban minden korábbinál nagyobb szükség van az egységre

- zárta levelét a Fidesz alapító tagja.

Mint ismert, Deutsch korábban azt mondta, szerinte Manfred Weber ugyanúgy érvelt, mint annak idején a Gestapo és az ÁVH, amikor arról beszélt, Orbán Viktornak nincs félnivalója a jogállamisági kritériumoktól, ha valóban szabad a sajtó és független az igazságszolgáltatás. A képviselő december elején körlevélben kért először bocsánatot kijelentése miatt:

Kapcsolódó

Deutsch Tamás bocsánatot kért Manfred Webertől a gestapózás miatt

Deutsch Tamás körlevelet küldött az uniós néppárti frakció tagjainak, azt írta, már tisztázta a helyzetet a frakcióvezetővel.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!