Az Európai Bizottság folytatja a tárgyalásokat Magyarországgal és Lengyelországgal a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós alap forrásainak felhasználását célzó terveikről - jelentette ki Valdis Dombrovskis, szociális párbeszédért felelős uniós biztos Strasbourgban szerdán.


Az MTI szerint Dombrovskis az Európai Parlament plenáris ülésén elmondott beszédében hangsúlyozta, a folytatódó tárgyalások célja a legjobb értékelés mihamarabbi elérése és az, hogy a helyreállítási eszközben rögzített feltételek teljesüljenek. Emlékeztetett, hogy az uniós bizottság ez idáig 22 tagország nemzeti tervét fogadta el, négy ország (Magyarország, Lengyelország Svédország, Bulgária) terveit még értékelik, Hollandia pedig még nem nyújtott be tervezetet.

Paolo Gentiloni gazdaságpolitikai biztos beszédében kiemelte, hogy az eddig elfogadott 22 terv kiegyensúlyozottan tükrözi a helyreállítási alap prioritásait, a nemzeti tervekben szereplő célkitűzések jelentős része ugyanis a zöld és a digitális átállást szolgálja, segíteni kívánja a fenntartható gazdasági növekedést, a szociális és területi kohéziót, a gazdasági és szociális ellenálló képesség növelését, valamint a következő generációkat támogató intézkedéseket irányozzák elő.

Az Európai Bizottság elkötelezett amellett, hogy alaposan megvizsgálja a kifizetési kérelmeket, és érdekelt abban, hogy a lehető leggyorsabban lebonyolítsa az ügyeleteket. A vizsgálatok átlátható módon történnek, a bizottság arra kéri a tagállamokat, hogy ők is tegyék nyilvánossá az információkat

- intézte kérését a tagállamokhoz a biztos.

Velük szemben jóval élesebb hangot ütött meg Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője, aki felszólalásában kijelentette, hogy amit az Európai Bizottság a magyar helyreállítási terv jóváhagyásának halogatása kapcsán mond, az "szemenszedett hazugság".

A valótlan állításokkal szemben nincs szakmai vita a brüsszeli testület és a magyar kormány között, ami miatt húzódna a megállapodás aláírása. A magyar terv minden részletét illetően már hónapokkal ezelőtt teljes körű egyetértés jött létre a felek között

- mondta Deutsch, majd mondandóját arra terelte, hogy a magyar tervről szóló egyetértést követően kezdődött a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos "hisztériakeltés", az uniós bizottság pedig azóta hatalmával visszaélve, a helyreállítási források visszatartásával zsarolja Magyarországot.

Amit az Európai Bizottság állít, az nettó hazugság, amit csinál, az nyílt zsarolás, nettó politikai banditizmus

- zárta gondolatait Deutsch Tamás.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le! Az Európai Unió legfontosabb politikai eseményeiről hetente értesülhetsz hírlevelünkből.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kedves Olvasónk!

Már csak egy kattintásra van szükség, hogy megerősítsd feliratkozási szándékodat! Amennyiben nem kapod meg megerősítő e-mailünket, kérünk, ellenőrizd a levélszemét mappádat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!