Az EP-képviselő szerint a brüsszeli bürokraták mindenképp rá akarják kényszeríteni akaratukat a magyar emberekre.


Deutsch Tamás szerint a brüsszeli bürokraták minden eszközzel rá akarják kényszeríteni az akaratukat a magyar emberekre a szankciók, az illegális bevándorlás elfogadása és a gyermekvédelmi törvény megváltoztatása ügyében.

A Fidesz európai parlamenti képviselője a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában ezzel magyarázta, hogy bár Magyarország mind az általa tett 17 vállalást maradéktalanul teljesítette, az Európai Bizottság mégis ugyanazt a büntetést javasolja az Európai Tanácsnak, mint a folyamat elején.

A fideszes politikus rámutatott: nem a 17 vállalás teljesítésével vagy a jogállamisággal van gondja a bizottságnak, hanem azzal, hogy a bevándorlás, a szankciók és a gyermekvédelmi törvényt illetően a brüsszeli bürokrácia erőszakos törekvéseit nem hajlandó Magyarország elfogadni.

Guy Verhofstadt belga liberális európai parlamenti képviselő felvetéséről, miszerint minden alkalommal el kell venni a Magyarországnak járó forrásokat, ha ellenkezik az unióval hazánk, azt mondta: ezzel, túl a vérlázító tartalmon, ismét jelét adta, hogy „tőről metszett magyargyűlölő”.

Egyértelművé azt állította: szó sincs arról, amit évek óta hazudik a brüsszeli bürokrácia, hogy az európai értékekről, a demokrácia védelméről lenne szó, amikor a lengyelekkel, magyarokkal, románokkal, bolgárokkal, horvátokkal szemben lépnek fel vagy bármi probléma lenne a jogállamisággal. Szerinte arról van szó, hogy mindaddig, amíg ezek az országok nem engednek, amíg a brüsszeli bürokrácia nem tudja rájuk erőltetni az akaratát, addig ezeket az országokat, – és elsősorban Lengyelországot és Magyarországot – Brüsszel büntetni fogja.

A magyar emberek 85-90 százaléka ért egyet azzal, hogy Magyarország mondjon nemet az illegális migrációra, védjék meg a határokat és tartsák fenn a gyermekvédelmi törvényt, és utasítsák el a katasztrofális következményekkel járó szankciókat – sorolta a nemzeti konzultációk felvetéseit.

Összegzése szerint a bizottság mellébeszél, Guy Verhofstadt pedig kimondja, mi a valóság: amíg a brüsszeli bürokrácia nem tudja az akaratát a magyarokra kényszeríteni, addig a magyarokat büntetni kell. Eddig nem tudta rákényszeríteni, és a következő hónapokban, esztendőkben sem lesz ebben a helyzetben – rögzítette Deutsch Tamás.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!