A házaspár mindent megtett, de a kapcsolatot nem lehetett megmenteni.


Kedd délután váratlanul érkezett a hír: válik Peller Anna és Lukács Miklós. A Nyerő Páros első szériájának győztes párja tizennégy év után döntött a külön utakról.

Mint kiderült, a válás nem csak a közönséget, de még barátaikat is meglepte.

– mondta el a Blikkneka színésznő egyik tévés kollégája. Szerinte a sok munka is lehetséges oka a házaspár problémáinak. „Ő tényleg rengeteget dolgozik: tévézés, próbák, előadások, szinkronmunkák, emellett anyaként is próbál helytállni. Hihetetlen tempót diktál, ezzel nem mindenki tud lépést tartani” – fogalmazott az ismerős.

Miki egyik barátja is megszólalt, és ő is a sok munkáról beszélt. „Miki tudta, hogy mit vállalt, amikor összeházasodtak Annával. Ő támogató férjként segítette a feleségét, a lányukkal is ő volt otthon, és a karrierjét is a gyerekükhöz igazította. Annával viszont a sok tennivaló mellett nem volt egymásra idejük házaspárként” – mondta a lapnak.

Pedig Anna és Miki a hírek szerint mindent megtettek azért, hogy rendbe hozzák a kapcsolatukat. Két évig küzdöttek, jártak párterápiára, de, ahogy a Blikk fogalmaz, rájöttek, hogy már inkább csak testvérként szeretik egymást.