A fővárosi önkormányzat nevében a Magyar Művészeti Akadémiához fordult segítségért a DK humán területekért felelős főpolgármester-helyettese. Gy. Németh Erzsébet azt kérte, a művészeti akadémia nyújtson anyagi támogatást a bajba jutott művészeknek.


Mint videóüzenetében fogalmazott, hónapok óta tart az az állapot, hogy a művészek, zenészek, színészek a kijárási korlátozások miatt munka nélkül maradtak. Hiába oldották fel a korlátozások jelentős részét, koncertek, színházi előadások, opera, operett, balett előadások és az ehhez hasonló rendezvények továbbra sem lesznek. Ezeknek a művészeknek azonnali segítség kell, mert jelenleg kilátás sincs arra, hogy mikor állhatnak újra munkába.

Európában ezt a segítséget és anyagi támogatást mindenütt az olyan köztestületek végzik, mint amilyen nálunk a Fidesz által felállított Magyar Művészeti Akadémia. Ehhez képest a tízmilliárdból működő fideszes MMA úgy tesz, mintha nem is lenne járvány, nem is lenne válság, és tudomást sem vesz arról, hogy hány művész került veszélybe

- fogalmazott a főpolgármester-helyettes.

https://www.facebook.com/dk365/videos/252066532889625

Hozzátette: humán területekért felelős főpolgármester-helyettesként levélben fordult a Magyar Művészeti Akadémia vezetéséhez. Eltelt két hónap, és a magyar művészek, zenészek, táncosok, színészek egyetlen forint segítséget nem kaptak egy tízmilliárd forint közpénzből működő, elvileg a művészetet szolgáló közintézménytől.

Felmerül a kérdés: mit csinál most a fideszes Magyar Művészeti Akadémia, és ha nem segít, akkor mi szükség van rá? Azt kérem a Magyar Művészeti Akadémia vezetésétől, hogy bizonyítsák: fontos nekik a művészet, és támogassák a magyar művészeket

- fogalmazott Gy. Németh Erzsébet.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!