A zenész éppen az év végi koncertjére készül, de nem is olyan régen még elképzelhetetlen volt, hogy újra színpadra álljon. Demjén Ferenc komoly kezeléseken esett át, és most a Story Magazinnak adott interjút az egyik próbáján.

Tudat alatt talán érzékelhettem, sok-sok nehézség, küzdelem, kín következik. Most már elárulhatom, legyőztem két combnyaktörést, egy agyérgörcsöt, kómát, és végigcsináltam egy kőkemény rehabilitációt. De itt vagyok, s leszek… Jól vagyok, persze minden relatív, mihez képest vagyok jól…

- mondta a lapnak, mikor arra kérdeztek rá, hogy sejtette-e mi vár rá a tavalyi koncertjén.

Demjén Ferenc egyre jobban van

A nemrég agyérgörcsöt kapott énekes rehabilitációja a harmadik fázisnál tart.

Demjénnek újra kellett tanulnia járni, majd az agyérgörcse után kómába esett. A hetedik napon ébredt fel, így jó esélye volt a felépülésre. Megijedt, amikor az orvosa elmesélte, mi történt vele, pláne akkor, amikor megtudta, mi vár rá a gyógyulás érdekében. Demjén Ferenc újra dolgozik, az új lemez dalain gondolkozik, de teljesen új élet vár rá, főleg a sokáig elhanyagolt cukorbetegsége miatt.

Kiemelt kép: MTI / Mohai Balázs


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!