A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) élére február elején érkezett Demeter Szilárd a 168 Órának adott interjút, melyben többek között beszélt az őt ért támadásokról, a kultúrharcról és arról, hogy az írás vagy a rock volt-e számára a fontosabb.


Demeter az őt ért támadásokra azzal az anekdotával reagált, hogy nemrég találkozott Orbán Viktorral, aki szintén feltette neki a kérdést, bírja-e a támadásokat?

Azt mondtam erre, ez a dolgom. Ő megjegyezte, ez kevés, élvezni kell. Úgyhogy most élvezem. Hogy meg kellett küzdenem a gyanakvással, ez természetes, végül is ejtőernyősként, méghozzá politikai ejtőernyősként, megbízott főigazgatóként érkeztem. A többi ezután dől el[…]Az első munkatársi értekezleten elmondtam, megveszekedett orbánista vagyok, a kormány politikáját száztíz százalékig támogatom. Politikai irányom tehát adott. Ehhez mindenki szabadon viszonyulhat. De nem várom senkitől azt, hogy Orbán Viktor portréja alatt reggelente a Himnuszt énekelje

- mondta, majd hozzátette, teljesítményorientáltnak tartja magát, és ugyanezt várja el munkatársaitól is, számára ez az elsődleges.

Az interjú során a kultúrharcról is szó esett, melyről Demeter a következőt mondta:

Amit ma kultúrharcnak hívunk, az csak lökdösődés, helykeresés. Mindenki megpróbálja érvényesíteni az érdekeit. Ez az emberi természet része. Kicsi a torta, véges az elosztanivaló. Egyenlőbben elosztani próbáltuk már, ezt hívták kommunizmusnak. Nem volt túl sikeres. Azt is tudjuk, hogy minden hatalom célja az értelmiségi holdudvarának jutalmazása, cserébe elvárja, hogy legitimálja a hatalmat. Ezzel nincs is baj. Ez meg a hatalom természetéhez tartozik. Minden hatalom természetéhez[…]Számunkra magyar kultúrában élni érték. Fontos, hogy a globalizációs környezetben a nemzeti identitások fennmaradjanak. A konzumidiotizmus lényege, hogy felülírja a nemzeti értékeket. Nyelvi különállásunk miatt a magyar kultúrát nem tudta letarolni sem a szocializmus, sem a globalizáció. Most is csapdák között élünk. Olyan kulturális termékeket zúdítanak ránk, amelyek élményalapon hálózzák be az ifjúságot. Erdélyiként azért vagyok előnyben, mert tudom, mi a tét.

Demeter hangsúlyozta, hogy abba nincsen beleszólása, hogy kiknek a műveit adják ki. Elmondása szerint tartalmi ügyekkel nem foglalkozik.

Szervezem, felépítem a rendszert, amely mindenkit tehetsége, munkabírása szerint jutalmaz. Nekem nem az írókkal való smúzolás fontos, hanem az olvasó.

Kiemelt kép: Illyés Tibor / MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!