Dél-Korea a normális életre emlékeztető módon nyitotta újra közösségi életét és gazdaságát szerdán, a járványügyi korlátozások egész sorát feloldották a koronavírusos esetek tartós csökkenése után.


Szerdától Dél-Korea hivatalosan a "hétköznapi izoláció" szakaszába lépett a több mint két hónapig tartó "intenzív társadalmi távolságtartás" szakaszából a járványgörbe ellaposítását követően. Februárban még Dél-Korea volt a SARS-CoV-2 nevű koronavírus által a második legfertőzöttebb ország Kína után.

Szöulnak azonban teljes kijárási korlátozás alkalmazása nélkül sikerült megfordítania a tendenciát a széleskörű tesztelési stratégiának és a szigorú távolságtartási szabályok követésének köszönhetően.

Kevesebb mint 11 ezer igazolt beteget és valamivel több mint 250 halálesetet jelentettek az 51 milliós Dél-Koreában. Az egy nap alatt regisztrált új esetek száma február 29-én 909-cel tetőzött, és ez a szám azóta jelentősen csökkent, pár napja egyszámjegyűre. Csak 13 esetet regisztráltak az elmúlt három napban, és ezek Dél-Koreába beutazók voltak.

Ez azt jelenti, hogy amennyiben az állampolgárok követik a kormány új higiéniai irányelveit, részt vehetnek kültéri programokon és tömegrendezvényeken. Sportolhatnak edzőteremben, elmehetnek szórakozóhelyekre és a vasárnapi vallási szertartásokra. A dolgozók visszatértek az irodába, a múzeumok és a könyvtárak megnyitottak.

Szerda reggel hozzávetőleg százan látogatták el koreai nemzeti múzeumba. Az első látogatók, egy pár, még egy csokor virágot is kapott.

Számos kollégánk szintén visszatért ma, és ez még örömtelibbé teszi számunkra az újranyitást

- mondta a múzeum szóvivője.

Kedden folytatódtak a legnépszerűbb sport, a baseball bajnoki mérkőzései. A labdarúgószezon több mint két hónap késéssel pénteken kezdődik. A meccseket azonban zárt kapuk mögött játsszák majd. Az iskolák fokozatosan újranyitnak május 13. után.

A tömegközlekedésen a legtöbben arcmaszkot viseltek, néhány kivétellel, akik a meleg miatt az álluk alá tolták vagy levették a takarást. Szöul központjában az utcák viszonylag forgalmasak voltak, és a tömegközlekedésen a csúcsidőben hasonló számban utaztak, mint az elmúlt hetekben, mivel több nagyvállalat már áprilisban visszatért az irodai munkához.

Ugyanakkor a társadalmi változások várhatóan az elkövetkező hetekben lesznek tetten érhetők a mindennapi életben, a közintézmények - többek között a könyvtárak, a múzeumok és a galériák - újranyitásával.

A szöuli önkormányzat tájékoztatása szerint a legfontosabb múzeumok és galériák szerdától korlátozott számban fogadnak látogatókat, akik az interneten tudnak feliratkozni, és a látogatás legfeljebb két óráig tarthat. A szöüli városi könyvtár újraindította a könyvkölcsönzést, napi 300 főre korlátozva a látogatók számát.

Az önkormányzat azt is bejelentette, hogy egy közösségi korcsolyapályát, egy uszodát, a közösségi gyermekgondozási központokat és az idősek jólétét biztosító intézményeket is újranyitják májusban.

A legtöbben örömmel fogadták a hónapig tartó szigorú korlátozások enyhítését.

Egy munkaközvetítő cég által készített közvélemény-kutatás, melyben 3725 felnőttet kérdeztek meg, azt mutatta, hogy míg a válaszadók 77,6 százaléka értette a társadalmi távolságtartás fontosságát, 79,7 százalék azt mondta, kimerült a korlátozásoktól. A legtöbb válaszadó szerint a legnehezebb a maszkviselés, és hogy nem lehetett kimenni a szabadba.

Néhányan óvatosabbak a normális élethez való túl gyors visszatéréssel. "Egy áruházban vásároltam a hétvégén, és azt tapasztaltam, hogy az embereknek mintegy harmada, különösen a fiatalok, nem viseltek maszkot" - mondta egy harmincas éveiben levő irodai alkalmazott.

Szingapúr példáját látva azt gondolom, hogy továbbra is óvatosnak kell lennünk. Legalább a maszkviseléshez ragaszkodnunk kellene

- tette hozzá arra utalva, hogy Szingapúrban az enyhítéseket követően emelkedni kezdett a megbetegedések száma.

Koronavírus - Még több hír a témában

(MTI, kiemelt kép: Norikazu Tateishi / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!