A dél-afrikai fertőzöttek között eddig egyetlen esetben sem okozott súlyos megbetegedést a koronavírus minap azonosított új, omikron nevű változata - mondta vasárnap Angelique Coetzee, a dél-afrikai orvosszövetség elnöke.


Az omikron vírusvariánst, amely jelentős mutációkat tartalmaz az eddigi koronavírus-variásokhoz képest, először Dél-Afrikában azonosították.

Angelique Coetzee a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorának nyilatkozva elmondta: éppen azt találta feltűnőnek, hogy a rendelésein szokatlan, de rendkívül enyhe tünetekkel, főleg izomfájdalmakkal, kimerültséggel vizsgálatra jelentkező páciensek koronavírus-tesztjei lettek pozitívak.

Hozzátette: ezután hívta fel az egészségügyi minisztérium oltásügyi tanácsadó testületének figyelmét arra, hogy a jelenleg világszerte domináns delta variánssal nem összeegyeztethető tünetekkel jelentkeznek páciensek, akiknek koronavírus-tesztjei kivétel nélkül pozitívak. Hangsúlyozta: az omikron vírusvariánssal fertőzött dél-afrikaiak közül eddig senki nem szorult kórházi kezelésre, a tüneteket mutató dél-afrikai pácienseknek rendszerint még komolyabb torokfájásuk sincs, nem gyötri őket köhögés, "legfeljebb kapar egy kicsit a torkuk", emellett nem veszítették el íz- és szaglóérzetüket sem.

Angelique Coetzee hangsúlyozta a vasárnapi BBC-műsorban, hogy Dél-Afrikában praktizáló orvoskollégái is pontosan ugyanerről számoltak be, vagyis a jelenlegi összkép legfőbb jellemzője az, hogy az omikron koronavírus-variáns az eddig azonosított esetek mindegyikében rendkívül enyhe tüneteket okozott. Coetzee professzor igennel válaszolt arra a riporteri kérdésre, hogy mindezek alapján a gyors és radikális szigorító intézkedéseket bejelentő külföldi országok "feleslegesen estek-e pánikba". Hozzátette ugyanakkor, hogy két hét múlva többet lehet majd tudni az új vírusvariánsról.

Andrew Pollard, az Oxfordi Egyetem vakcinafejlesztő részlegének vezetője, aki az egyetem és az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár koronavírus-vakcinájának kifejlesztését is irányította, a BBC rádiónak szombaton azt mondta: rendkívül valószínűtlen, hogy az omikron variáns újraindítja a koronavírus-világjárványt.

(MTI)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!