Újabb levelet kaptak pénteken a Dunaferr dolgozói a magát legfőbb irányítónak, konkrétan általános vezérigazgató-helyettesnek nevező Tankhilevich Evgenytől. Ő egyébként cégvezetőként tavaly szeptember végéig regnált. Idén május 31-e óta nincs a cégnél cégbíróságon bejegyzett vezető tisztségviselő, továbbá felügyelőbizottsági tagok sincsenek, így a vállalat nem teljesíti a törvényes működés feltételeit.

A Dunaferr anyagi gondjaira hivatkozva tavaly ősz óta fizette két részletben a béreket - először a 2020 októberében esedékes szeptemberi fizetésnél történt meg, hogy abból csak 200 ezer forintot utaltak át mindenkinek 10-én, a második részletet pedig később. Ez azóta is minden hónapban így zajlott, ami egyébként a munka törvénykönyvébe ütközik. Akadozott a különféle juttatások kifizetése is.

Javult a cég helyzete

Tankhilevich legfrissebb levele szerint a cég helyzete idén nyár elejére javulni kezdett, már kapacitásuk mintegy 55 százalékát tudják kihasználni (korábban ez 30 százalék körül mozgott), és finanszírozni tudják a termelést is, bár - mint fogalmazott - még bőven van feladatuk.

Farkas Norbert / 24.hu

Hogy a javulásnak van-e köze ahhoz, hogy a cég fizetési problémái miatt június végén kiszállt a Dunaferrhez a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. (NRN), és gyakorlatilag kontroll alá helyezték a vasműt, azt nem tudjuk. Információink szerint az NRN három hétig felügyelte a cég működését. Kérdeztük az NRN-t is, mit lehet tudni erről az időszakról - a választ még várjuk.

Tankhilevich azt is írja, hogy helyzetük javulásával elérhető közelségbe került a szakmai befektető belépése, ami szerinte végleg rendezheti a problémáikat. Valamint az alapanyag és az energia finanszírozása mellett lehetőség van már arra is, hogy a munkavállalók járandóságaira is többletforrásokat fordítsanak.

Decemberben már egy összegben érkezhet a fizetés a Dunaferrnél

Ez konkrétan azt jelentheti, hogy az októberben esedékes bérfizetésnél már 275 ezer forint lesz az első részlet, a novemberben esedékesnél pedig 300 ezer forint. Decemberben pedig - a terv szerint - ismét mindenki egy összegben, határidőre kaphatná meg a bérét, ha, mint Tankhilevich írja, váratlanul nem romlik ismét a cég helyzete.

Ezen kívül kifizetnék a tavaly decemberben esedékes, 119 600 forintos pulykapénzt is a dolgozóknak, méghozzá négy részletben: szeptemberben, októberben, novemberben és decemberben. Információink szerint van még ezen túl is elmaradása a cégnek a dolgozók felé, úgy tudjuk, a nyugdíjpénztári munkáltatói hozzájárulások kifizetésénél, de erről nem tesz említést a levél.

Tankhilevich azt is megelőlegezte, hogy ha a helyzet tovább javul (amiben szerinte lehet bízni), további kedvezményeket és juttatásokat tudnak majd biztosítani a dolgozóknak. Hogy ez mit jelenthet, arra ezúttal nem tért ki.

Kapcsolódó

Dunaferr: vakon, mint Stevie Wonder

Mi és ki fontos Dunaújvárosban? Riport a vasműtől.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!