A keleti országrész központja és a nyugati határszél kapuja vezeti az ingatlanpiaci árlistát. A felmérés szerint a téglalakások átlagos négyzetméterára a nagyobb városokban 331 ezer forint volt idén. Az idei eladások alapján Debrecen bizonyult a legdrágábbnak (457 ezer Ft/m²), amelyet Sopron követ (420 ezer Ft/m2-es árral), míg a harmadik legdrágább város Veszprém (392 ezer Ft/m²). Ugyanakkor a listavezetők mögött azért hasonló fajlagos árak voltak jellemzőek még Szegeden, Kecskeméten és Székesfehérváron is.


A négyzetméterárak mellett az abszolút árak is sokatmondóak: ebben a tekintetben is Debrecen a legdrágább, itt átlagosan 26 millió forintot fizettek egy téglalakásért, ámbátor ezt az átlagárat Székesfehérvár és Veszprém is megközelítette. Ugyanakkor Sopronban egy lakáshoz ennél valamivel olcsóbban, 24 millió forintos középértéken is hozzá lehetett jutni. Kecskeméten és Szegeden átlagosan 21 millió forintba került egy lakás.

Nem meglepő, hogy listavezető lett Debrecen és Sopron

Debrecen és Sopron listavezető helye nem meglepetés: előbbi az ország második legnépesebb városa, amelyik az utóbbi években dinamikusan fejlődött. Az autópálya, a vasútvonal és a repülőtér fejlesztése egyaránt felfelé srófolta az ingatlanárakat, és erre erősített rá a BMW városba tervezett hatalmas gyára is. Sopron pedig a nyugat kapujaként fekvésének köszönheti népszerűségét, hiszen a várostól napi ingázással elérhető Bécsújhely, valamint Bécs, ami a meglévő munkaerőpiaci lehetőségeket szélesíti - kommentálta a felmérés eredményét Soóki-Tóth Gábor.

Panelek és családi házak

Az elemzési vezető arról is beszámolt, hogy a panellakások átlagos négyzetméterára 308 ezer forint volt idén. A legdrágább városok között a panellakásoknál kisebb különbség mutatkozott, mint a téglalakások esetében. Ebben a szegmensben Székesfehérvár lett az első (412 ezer Ft/m²), Sopron a második (405 ezer Ft/m²), míg Debrecen csak a harmadik (396 ezer Ft/m²). A dobogó után Győr, Kecskemét és Veszprém a sorrend (350 ezer Ft/m²).

Az eladási árakat tekintve kissé módosul a lista: a legtöbbet átlagosan Sopronban fizettek egy panellakásért (22,5 millió forintot), csak kicsivel olcsóbb Debrecen (22 millió) és Székesfehérvár (21 millió). A többi városban 20 millió forint alá esett a panelek középértéke (19-17 millió forint).

A családi házak átlagos négyzetméterára idén 242 ezer forint volt. Ez a legalacsonyabb fajlagos árat jelenti a három használt lakástípus közül. Ebben a szegmensben ugyancsak Sopron a legdrágább (450 ezer Ft/m²), de az ezüstéremre bejelentkezett Érd (370 ezer Ft/m²), amit Debrecen követ (324 ezer Ft/m²) az átlagárak terén. A többi nagyobb város ezektől az értékektől jelentősen elmaradt.

Bár a családi házak a fajlagos ár alapján olcsónak tűnnek, a nagyobb alapterület miatt mégis inkább drágábbak - árnyalta a lista adatait az elemzési vezető. Soóki-Tóth Gábor szerint Érden átlagosan 41 millióba került egy családi ház, míg Sopronban 38 milliót fizettek ezért. De Szegeden, Szolnokon és Szombathelyen is meghaladta az átlagos vételár a 30 millió forintot. Érdekesség, hogy ezen a listán Debrecenben nem szerepel olyan előkelő pozícióban, ott 27 millió a középértéke egy családi háznak, mivel az értékesített családi házak alapterülete kisebb volt más városokban lévőknél.

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!